BADACSONYI TÚRABOROZÁS 2.

Azt eddig is tudtuk, hogy a Bonvino az átlagosnál sokkal izgalmasabb wellness szálloda, belsőépítészeti megoldásai és programjai miatt is. A bor és aktivitás ügyes kombinációjával szólítják meg a vendégeket, ami izgalmasan hangzik, ezért megnéztük, hogyan sikerül ez egy teljesen átlagos hétvégén.

A túra reggel tízkor indul a recepciótól. Verőfény, 6 fok, tökéletes idő. Nagy Miklós, a szálló egyik tulajdonosa a túravezető. A dédnagyapja még Szentgotthárdon született, aztán Badacsonyban telepedett le, vett egy szőlőt és épített egy pincét, ahogy illik. A pince még ma is megvan, jócskán kibővült és átalakult, és a telken a Borbarátok étterem és panzió áll, Miklósék első nagyobb családi vállalkozása. A dédnagypapáé volt egyébként a badacsonyi kéményseprési koncesszió, öt emberrel dolgoztatott, ő pedig a hely szellemének megfelelően minden nap megivott egy-két liter bort, és körbejár ellenőrizni a munkát. A hegy már nagyon más, mint az ő idejében, különösen az alsó részei, de ahogy elindulunk Római úton – tényleg ezt az utat használták már a rómaiak is –, még ezen a rövid szakaszon is kapunk ízelítőt a legszebb százéves, jellegzetes, üvegverandás badacsonyi villákból.

Átvágunk a szőlők között – balra Nagy Miklós, a túravezető

És ahogy megyünk felfelé, elmaradnak a 70-es, 80-as években épült nyaralók – a Badacsonyon szerencsére bőven maradt szőlő, és szinte ismeretlen, kisebb-nagyobb pince. Olyanok is bőven, amelyekért érdemes eljönni ide.

Hamarosan elérjük az első állomást. Az Imre borpincét idősebb és ifjabb Part Imre viszi, és a legjobb értelemben vett idegenforgalomra épülő családi borozó 1980 óta. Idősebb Partot találjuk itt, és rögtön a tárgyra térünk. Badacsonyban nincsenek nagy pincék, a bazalt ugyanis nagyon kemény, és csak annyit szedtek ki belőle, amennyit feltétlenül muszáj volt. Épp hogy elférünk a két sor hordó között, az első tétel mi más lenne, mint olaszrizling. A 2014-es az utóbbi idők legszerencsétlenebb évjárata, de Imre bácsi egy jó nagy lopóval egyenesen a hordóból mégis minden bizonytalankodás nélkül tölti a poharakba – és milyen igaza van: ennek az esős, sok átokkal sújtott évnek semmi nyoma a borban.

Part Imre rizlinget tölt

És persze tudja fokozni, következik a 2015-ös ottonel muskotály, majd egy igazi különlegesség: jégbor 2012-ből, ami nagyon ritkán jön össze, és amit csak a legbátrabbak kockáztatnak. A jégbornak való szőlőt ugyanis csak mínusz 7 fok alatt lehet szüretelni, amikor a szőlő víztartalma jégkristályokká alakul át. De ki tudja, hogy lesz-e egyáltalán mínusz 7, és mikor, és addig hányszor fog folyamatosan esni az eső, hogy az egész kint hagyott termést megrohassza. Szóval kockázatos a dolog, de ha megvan az egészséges, fagyott alapanyag – jellemzően rizling –, onnantól már nincs miért aggódni: még fagyosan ki kell préselni, a szőlő víztartalmának egy részétől így, jégkristályok formájában egyszerű megszabadulni, és marad az extra édes must, a magas maradékcukor-tartalmú bor alapanyaga. OK, utána még bort is kell készíteni belőle, de az már a szokásos ügymenet.

A mini-kóstoló előrehaladtával aggódni kezdek, hogy már az első fél órában ki is fullad a túra, de a rutinos (vagy talán csak fegyelmezett) résztvevők nem hagyják magukat elcsábítani. Folytatjuk felfelé, de azért amikor elmegyünk Laposáék táblája mellett (egy elágazásnál, a pince egy ugrásra van tőlünk), valaki megkérdezi, hogy oda nem megyünk-e be, hisz egész télen nyitva van. De mielőtt elkezdhetnénk komolyan mérlegelni a javaslatot, Miklós szilárdan és határozottan közli, hogy az egy másik túra lenne, pincekörút a hegyen, esetleg majd legközelebb.

Ennek a csábításnak is sikerült ellenállni

Elmegyünk a Szegedy Róza ház mellett, ami szintén nyitva tart a téli hétvégéken, és egyeztetett időpontban hétköznap is lehet jönni. A ház egykori úrnője Kisfaludy Sándor költő felesége volt, történetüknek vázlatos ismertetése is szétfeszítené ennek a beszámolónak a kereteit, szóval legyen elég annyi, hogy ma irodalmi és bormúzeum, de tematikus túraajánlatokat is kínálnak, sőt bérbe adnak túraeszközöket, és – milyen meglepő – van itt egy Ürmösház Borozó, ahol a sima borozgatás mellett borkóstolókkal is tartanak. Itt kezdődik a túra erdei része, az elején még szépen kifaragott bazaltkockákon megyünk, találgatja az ember, mióta lehetnek itt, aztán bent, a fák között elfogynak a faragott kövek. De azért mindenhol van belőlük bőven, ezen a hegyen a bazalt jelent mindent, ebből épültek falvai, messzi városok megszámlálhatatlan utcája, és ebből származik talán a legfontosabb és leghíresebb ajándéka, a bor. És a túra során mi szép sorban meg is ismerkedünk azzal, hogy mit és hogyan adott és ad nekünk.

Kilátás a Rózsakőtől

Az egyik nagyobbacska darab, a Rózsakő a következő állomás. Nevét az előbb magunk mögött hagyott ház úrnőjéről, Szegedy Rózáról kapta. Innen lehet utoljára lenézni az alattunk büszkén nyújtózkodó szőlősorokra, Tomajra és a mólóra: kötelező fénykép, valamint pároknak fakultatív ráülés az ősidők óta itt álló kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva. A legenda szerint az üldögélők még abban az évben összeházasodnak. Nekünk is van egy párunk, nagyon jól időzített ráüléssel, hisz február eleje lévén rengeteg idejük van még megszervezni az esküvőt. A kő még arról is híres, hogy egy szőlőfajta, amelyet 1957-ben Király Ferenc nemesített itt, Badacsonyban, róla kapta a nevét.

Miklósnak mindenhol van egy sztorija

Megyünk tovább, a túra nem megterhelő, amolyan éppen jó testmozgás a friss időben, bár a vezetőnk jó tempót diktál, mert egyre vissza akarunk érni, és egyelőre folyamatosan hegynek fel megyünk. Ahol lehet, lenézünk, az Örsi öböl a megszokott lábunk alatt perspektívájával még a szokásosnál is szebb: az idén sok a nád maradt a tóban. Csak kétszer, nagyon rövid időre fagyott be a Balaton, de bármilyen rövid is volt, a legutóbbinak még látszanak a nyomai.

Az öbölben még van egy kis jég

Hamarosan elérjük a következő állomást, az egyik bányaudvart. Valaha három, hatalmas bányatelep volt körbe a hegyen, felfoghatatlan mennyiségű követ elvittek innen 1903 és 1965 között. Állítólag 12 millió tonnát. Ez így nem sokat mond, de az biztos, hogy nagyon sok millió négyzetméter út leburkolására elég. 1950-től fokozatosan kezdték leállítani a bányát – szerencsére nem akarták tönkretenni a hegyet – de a napi termelés még 1962-ben is 85 vagon bazaltkő volt. Az ötvenes években politikai foglyok is dolgoztak itt, ma is állnak a házak falai, ahol fogva tartották őket, emléküket tábla őrzi. Elmegyünk a hatalmas harapáshoz – 750 méter hosszan, 60-70 méteres magasságban hiányzik a kő csak itt a hegyből – aztán elkezdünk lefelé sétálni.

A pápai emlékhely – a pálos kolostorból mára nem maradt semmi

A túra utolsó része erősen szakrális töltetű, megnézzük a II. János Pál pápa emlékhelyet a Klastrom kútnál, nem messze a helytől, ahol a 13. században épült pálos kolostor állt, a nevét is erről kapta. Ma már csak ez emlékeztet a kolostorra, amit lakói még a középkorban elhagytak, a falaiból sem maradt semmi. Kicsit lejjebb az egykori Felső-Kolónia következik. Bányászlakások voltak itt, és a lebontott, romos bányászházak köveiből helyiek, civil szervezetek és a badacsonytomaji önkormányzat támogatásával épült fel Udvardi Erzsébet festőművész kezdeményezésére a Szent István kápolna. Izgalmas és látványos épület, modern és hagyományos egyben, rakásmódja a szőlőültetvényekben évszázadok óta alkalmazott bazalt támfalakra, hajójának formája pedig egy búbos kemencére emlékeztet.

a kápolna legszebb része

Innen a régi temető mellett aztán vissza is érünk Badacsonytomajra, ahol nem megszokott perspektívából gyönyörködhetünk még kicsit Közép-Európa legnagyobb bazalttemplomának látványában, aztán pár perc múlva már ott vagyunk a túra végállomásán, a Fata pincénél, amit – talán még emlékeznek – Miklós dédnagyapja épített, miután Badacsonyba költözött. Hiszen mi mással végződhetne ez a program, mint egy szolid, ebéd előtti borkóstolással. Ami kéknyelűvel indul, Badacsony ősi fajtájával, és a végére, a résztvevők megszavaztatása után, édes borba torkollik.

Stílusos befejezés a Fata Pincében

Visszafelé sétálva a Bonvinóba, elkészül az összegzés is. Három óra, több mint 8 km, 250 m szintkülönbség, tucatnyi történelmi emlék és természeti szépség: a legjobb szombat délelőtti program egy ilyen mégsem teljesen átlagos, téli hétvégén.

A cikk első része itt olvasható.