KÖRÖS-KÖRÜL TERROIR
Százi Birtok, Hegymagas
„Az agroturizmus hívei vagyunk, amelynek lényege, hogy egy helyen van a pince, a présház, a szőlő, a vendégház és az étterem. Itt nem a wellness, a wifi-kapcsolat vagy a televízió a fontos, hanem hogy a vendég átélhesse azt, amit a szőlészek és a borászok. Hogy együtt élhessen a terroirral. Legyen egy meleg kandalló, kényelem, no és persze bekészítve egy üveg jóféle bor. Ha valaki eljön hozzánk, egy érintetlen Balaton-felvidéki tájat és kiváló minőségű borokat kap.” (Szászi Endre)
Fejér megyéből költözött a Balaton északi partjára Szászi Endre családja. Édesapja borász volt, és borkereskedelemmel szeretett volna foglalkozni, de az állami pincegazdaságok létrejöttével erre nem adatott lehetőség, nagykereskedelem helyett maradt a nagyüzem. Édesanyja a szigligeti grófi mosodából alakított ki egy óvodát, hogy költözés után is hivatásának élhessen. Endre már itt született, szigligeti srácként nőtt fel, így a táj iránti rajongás élete részévé vált. Ahogyan a borkészítés is. Édesapja okosan és finoman terelgette a borászat felé, talán bízott benne, hogy fia egy szabadabb világban megvalósíthatja azt, ami számára álom maradt. Endre Budafokon tanulta a mesterséget, de édesapjával már nem borászkodhatott, 17 évesen veszítette el.

Minden irányban hegyek – ez itt a szigligeti várral
Végigjárta a ranglétrát: volt pincemunkás, palackozó, művezető. Azt érezte, hogy mindez túl sok időt vesz el az életéből, miközben kevés pénzt hoz a konyhára. Éppen húsz éve határozta el, hogy saját vállalkozást indít. Először borkereskedelemmel foglalkozott, majd vásárolt szőlőből készített saját borát árulta, de a történet még így sem volt kerek. Rájött, hogy munkája akkor lesz igazán hiteles, ha a szőlőt is ő gondozza, ha a folyamat minden apró mozzanatának részesévé válik.
Szásziék a bioművelés hívei. Semmiféle szintetikus anyagot nem használnak, csak rézzel, kénnel és lombtrágyával dolgoznak. Kínálatukban megtalálhatóak a könnyű, gyümölcsös reduktív borok és az ászkolt, nagy formátumú, száraz vagy a desszert borok is. Van itt olaszrizling, szürkebarát, kéknyelű, rózsakő, zeusz, cabernet sauvignon, pinot noir, cabernet franc, zenit, érdekességként a csókaszőlő, és egy régi magyar fajta, a furmint. Pincéjük 15 éve működik, tavaly nyáron építettek egy éttermet is, a Viridáriumot, amely főszezonban minden nap nyitva van, szezonon kívül pedig hétvégente, különleges programokkal kiegészítve. Negyven fő is elfér az asztaloknál, a fedett, de nem téliesített teraszukon pedig akár száz fő is leülhet. Gasztronómiában a természetes, helyi alapanyagok számukra az elsődlegesek, szeretik az egyszerű, letisztult ételeket. Ahogy ők fogalmaznak: „közérthető vidéki konyha ez, regionális ízekkel, némi újító szándékkal”.

A Viridárium – kilátással a tanúhegyekre
Vinotékájuk az év minden napján nyitva áll, ahol lehet bort kóstolni és vásárolni is. Azzal sem kell törődni, ki vezet haza, ugyanis a birtok körül találhatók a vendégházaik is. A cél az volt, hogy az olaszoknál már jól működő agroturizmus jegyében minden egy helyen legyen a birtokon. Nem hiába lett szlogenjük a „Körülvesz a terroir”.
Endre szerint a Szent György-hegy egy felfedezésre váró hely, nem alkalmas tömegturizmusra, de nem is szeretné, hogy százával hömpölyögjenek fel az emberek a hegyoldalon. Azoknak ajánlja a Szászi Birtokot, akik a természetre és az érintetlenségre vágynak. Akik hajlandóak bakancsot húzni, túrázni, biciklizni.

Szent György-hegy
Szásziékat nem érdekli a high-tech szolgáltatás, két lábbal a földön járnak, és ebben jól érzik magukat. Éppen ezért szeretnének egy falatot kínálni ebből az egyedülálló miliőből vendégeiknek is. Mindenféle flanc nélkül, őszintén, a természet, a szőlő és a pince közelében, a lábuk alatt elterülő Balaton képével. Néhány pohár különleges bor nyáron az öreg diófa alatt, télen a kandalló mellett egészen más ízű, másként hat. Endre azt mondja, nekik a tájhoz semmit nem kellett tenniük, a természet mindig elkészíti a dekorációt; azt kell nézni, hallgatni, szagolni. És persze ízlelni.
Szászi Endre: „Most húsz éves fiam szőlész-borásznak tanul Budapesten. Így nyugodt lehetek afelől, hogy nem dolgozom hiába, lesz, aki tovább viszi majd a birtokot. A fiam életem legnehezebb metszése: a legényből, vagyis a vadhajtásból szőlész-borászt kell varázsolnom. Mindig azt mondom neki, hogy ezen a borvidéken arany tojást tojó tyúk a szőlő, csak piszok sok munka van vele. De ez a vidék, ahol mi művelhetjük a szőlőt, egy ajándék az élettől. Számomra minden itt minden ébredés egy csoda, és ennyi év után is ámulatba ejt.”
Ajánlom a Facebookon