Ki a legszebb?

A Szent Donát Birtok Magyarország Legszebb Kisbirtoka 2016-ban


2016. 10. 19.


A Bor és Piac Magazin szervezésében idén már ötödik éve választják meg az ország legszebb birtokait. A válogató előszobája egy széleskörű közönségszavazás. Az itt továbbjutó 10 jelölt közül pedig tájépítészekből, borászati és borpiaci szakemberekből álló zsűri választja ki a győztest.

A csopaki Szent Donát Birtok amellett, hogy megszerezte az országos abszolút harmadik helyet, a Kisbirtok kategória győztese lett. Ez a 20 hektár alatti termelők kategóriája, ahol a metszéstől a palackozásig minden a birtok saját területén és pincéjében történik.

A díj odaítélésénél az építészeti érték és a magas színvonalú borok mellett fontos szerepet játszanak a hazai és nemzetközi szakmai eredmények, a márkaérték, valamint a borászathoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások, mint például a színvonalas gasztronómia.

dij2

A zsűri döntése alapján Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2016-ban a szekszárdi Mészáros Borház és Pince, második a mezőzombori Disznókő Szőlőbirtok. A harmadik a Szent Donát Birtok, amely egyúttal jogosult a Magyarország Legszebb Kisbirtoka 2016 cím viselésére.

Kovács Tamás, a Szent Donát tulajdonosa kérdésünkre elmondta, hogy azért tartja különösen fontosnak az elismerést, mert ez az egyetlen ilyen jellegű díj az országban, amely a hagyományos megoldásokkal épült pincéket értékeli, illetve azt is, hogy ha valaki rendezett szőlőbirtokot tart fenn. Amikor egy borászat pincét épít, nagyon nagy a felelőssége abban, hogy mit közvetít, mert ezek az általában jelentős tömegű épületek markánsan meghatározzák a tájképet. Az ő esetükben a zsűri tájépítész tagjai külön ki is emelték, hogy milyen szerencsés megoldásokkal illeszkedik környezetébe a Szent Donát épülete, amelyet Szűcs Endre és a Mérmű Stúdió tervezett, a házhoz stílusában is tökéletesen illeszkedő pince pedig Heimann Ferenc munkája.

1381566_658676074162804_1889952884_n

Kovács Tamás

A győzteseket összesen 110 pályázó közül választották ki. Külön öröm, hogy a közönségszavazatok alapján kialakult döntős csapatban egyértelmű volt az északi parti pincék dominanciája, hiszen innen négy pince is bejutott a tíz legszebb birtok közé: a Szent Donát mellett ott volt a Nyári Pince, a Szászi Pince és a Tagyon Birtok is.

Büszkék vagyunk, és gratulálunk a Szent Donátnak, és hogy mit kínálnak a vendégeknek, arról itt, itt és itt olvashat bővebben.


Ajánlom a Facebookon