Saját örömére
Válibor, Badacsonyörs
„A borokban mindig megjelenik az ember. Ha valaki eljön hozzánk, és elvisz egy üveggel, abban benne vagyunk. Lehet, hogy valakinek nem is én vagyok szimpatikus, hanem Petike, a fiam. Vagy a feleségemet kedveli. Vagy Imrét, azt a hatalmas hentesembert, aki mosolyogva mászkál a szőlőben, hogy az micsoda egy fazon… Van, akinek Kati néni jut eszébe, hogy vajon hány éves lehet. Valaki a táj látványát, az élményt őrzi meg emlékezetében. Ez az erősségünk.” (Váli Péter)
Badacsonyörs az első badacsonyi település az ötből. Igazából csak a nevében badacsonyi, az Örsi-hegy aljában fekszik. De a szőlő- és bortermelés itt is legalább olyan fontos és régi hagyomány, mint bazalt szomszédján. Egyetlen szőlőhegy az egész település, régen még utcanevek sem voltak, minden házra azt írták: „Öreghegy”, és alá egy számot. Ma már minden utcát máshogy neveznek, sokkal kevesebb a szőlő és egyre több a nyaraló, de az itteni levegőben máig érezni valamit a régi időkből. Ez keríthette hatalmába jó tizenöt évvel ezelőtt a borászat névadó alapítóját is.
Váli Péter hétköznap egy vendéglátással foglalkozó nagy cégcsoport igazgatósági tagjaként dolgozik Budapesten, a hosszú hétvégéken borász és házigazda az örsi birtokon. Nincs benne meghasonlás, gyerekkorától a vendéglátás az élete. Az Ecseri úti Gundel Károly szakközépiskolába járt, ahol Keller tanár úr, aki felszolgálást tanított, rengeteget mesélt nekik az ételek és a borok kapcsolatáról. Harminc éve még kevesen foglalkoztak ezzel Magyarországon. Az órákra mindig vitt be egy kis üveg bort, és amikor főzni tanultak valamit, mindjárt meg is kóstolták, hogy illik-e az ételhez. Péter egyik barátjával már akkor arról ábrándozott, milyen jó lenne egyszer egy saját kis balatoni pincét nyitni. Szép kilátással, kellemes helyen vendégeket fogadni, eléldegélni. Aztán jött a főiskola, a katonaság, dolgozott portásként, szakácsként, majd három barátjával elindítottak egy vállalkozást. 1997 táján nagymamájától megörökölt egy kis szántót Badacsonyörsön. A sok munka mellett meg is feledkezett róla, aztán amikor elkezdett építkezni, kellett a pénz, és eszébe jutott a telek.
Arra gondolt, hogy mielőtt eladja, azért eljön megnézni, hogy milyen. Gyönyörű áprilisi nap volt, szikrázó napsütés. Körbenézett, és azt mondta magában, hogy ő ezt nem adja el. Szerelem volt első látásra. A következő években körülvásárolta ezt a 800 négyszögöles telket. Így született meg a most már kéthektáros kisbirtok. Megvett hozzá egy házat is, ami ráadásul azelőtt egy olyan bácsié volt, aki fiatalkorában a nagymamájának udvarolt. Aztán jött az évekig tartó folyamatos építkezés, a szőlőtelepítés, a régi ültetvények rekultivációja, az első borok tanulása.
Hat év után érezte úgy, tud már annyit, hogy piacra léphet boraival. Közben elvégezett két borásziskolát, aranykalászos gazda lett, és sommelier-képesítést is szerzett. Már az első évjáratok meghozták a sikert, évről évre minden tételt eladott. 2008-as olaszrizlingje a Magyar Tudományos Akadémia bora lett. Ez nem szokványos borverseny, ahol sok érmet osztanak ki a díjazottaknak, hanem ötven benevezett bor közül választanak ki egyet. Váli Péter szerint a siker alapja a jó termőterület, a gondos szőlőmunka és a nagyon komoly terméskorlátozás. Mindehhez hozzáadódik saját egyedi stílusa.
Azt mondja, hogy amikor megszületik egy bor, nagyon nehéz eldönteni, hogy az jó, közepes vagy gyenge minőségű, mert az ember saját gyereke, és a gyerekét senki nem látja csúnyának. Ráadásul, ha valaki tisztességesen csinálja, rengeteg munka van benne. Már télen elkezdődik a metszéssel, aztán jön a folyamatos zöldmunka, a kapálás, a permetezés, a válogatás, a hordómosás, a szüret, a préselés, a többszöri fejtés. Az állandó izgalom. És a kiszolgáltatottság az időjárásnak, a fertőzéseknek, a természetnek. A végén megszületik valami, és hiába a fegyelem, a precizitás, bármikor becsúszhat egy hiba. Amióta tétre megy, Péterben mindig van egy kis drukk, hogy nem szúrhatja el. Váli névvel nem kerülhet rossz bor a piacra, de még közepes sem.
Váli Péter legalább olyan büszke a csapatára, mint a boraira. Felesége mellett állandó munkatársa Egresi Imre (eredetileg hentes volt, ő tanította a szőlész-borászmunkákra) és Matolcsi Katalin, Kati néni, aki korábban a Köjálnál volt laboros.
Ajánlom a Facebookon