Saját örömére

„A borokban mindig megjelenik az ember. Ha valaki eljön hozzánk, és elvisz egy üveggel, abban benne vagyunk. Lehet, hogy valakinek nem is én vagyok szimpatikus, hanem Petike, a fiam. Vagy a feleségemet kedveli. Vagy Imrét, azt a hatalmas hentesembert, aki mosolyogva mászkál a szőlőben, hogy az micsoda egy fazon… Van, akinek Kati néni jut eszébe, hogy vajon hány éves lehet. Valaki a táj látványát, az élményt őrzi meg emlékezetében. Ez az erősségünk.” (Váli Péter)

Badacsonyörs az első badacsonyi település az ötből. Igazából csak a nevében badacsonyi, az Örsi-hegy aljában fekszik. De a szőlő- és bortermelés itt is legalább olyan fontos és régi hagyomány, mint bazalt szomszédján. Egyetlen szőlőhegy az egész település, régen még utcanevek sem voltak, minden házra azt írták: „Öreghegy”, és alá egy számot. Ma már minden utcát máshogy neveznek, sokkal kevesebb a szőlő és egyre több a nyaraló, de az itteni levegőben máig érezni valamit a régi időkből. Ez keríthette hatalmába jó tizenöt évvel ezelőtt a borászat névadó alapítóját is.

A házigazda a standard vendégfogadó tállal

Váli Péter hétköznap egy vendéglátással foglalkozó nagy cégcsoport igazgatósági tagjaként dolgozik Budapesten, a hosszú hétvégéken borász és házigazda az örsi birtokon. Nincs benne meghasonlás, gyerekkorától a vendéglátás az élete. Az Ecseri úti Gundel Károly szakközépiskolába járt, ahol Keller tanár úr, aki felszolgálást tanított, rengeteget mesélt nekik az ételek és a borok kapcsolatáról. Harminc éve még kevesen foglalkoztak ezzel Magyarországon. Az órákra mindig vitt be egy kis üveg bort, és amikor főzni tanultak valamit, mindjárt meg is kóstolták, hogy illik-e az ételhez. Péter egyik barátjával már akkor arról ábrándozott, milyen jó lenne egyszer egy saját kis balatoni pincét nyitni. Szép kilátással, kellemes helyen vendégeket fogadni, eléldegélni. Aztán jött a főiskola, a katonaság, dolgozott portásként, szakácsként, majd három barátjával elindítottak egy vállalkozást. 1997 táján nagymamájától megörökölt egy kis szántót Badacsonyörsön. A sok munka mellett meg is feledkezett róla, aztán amikor elkezdett építkezni, kellett a pénz, és eszébe jutott a telek.

… és a vendégek

Arra gondolt, hogy mielőtt eladja, azért eljön megnézni, hogy milyen. Gyönyörű áprilisi nap volt, szikrázó napsütés. Körbenézett, és azt mondta magában, hogy ő ezt nem adja el. Szerelem volt első látásra. A következő években körülvásárolta ezt a 800 négyszögöles telket. Így született meg a most már kéthektáros kisbirtok. Megvett hozzá egy házat is, ami ráadásul azelőtt egy olyan bácsié volt, aki fiatalkorában a nagymamájának udvarolt. Aztán jött az évekig tartó folyamatos építkezés, a szőlőtelepítés, a régi ültetvények rekultivációja, az első borok tanulása.

Hat év után érezte úgy, tud már annyit, hogy piacra léphet boraival. Közben elvégezett két borásziskolát, aranykalászos gazda lett, és sommelier-képesítést is szerzett. Már az első évjáratok meghozták a sikert, évről évre minden tételt eladott. 2008-as olaszrizlingje a Magyar Tudományos Akadémia bora lett. Ez nem szokványos borverseny, ahol sok érmet osztanak ki a díjazottaknak, hanem ötven benevezett bor közül választanak ki egyet. Váli Péter szerint a siker alapja a jó termőterület, a gondos szőlőmunka és a nagyon komoly terméskorlátozás. Mindehhez hozzáadódik saját egyedi stílusa.

A főfogás a borvacsorához

Azt mondja, hogy amikor megszületik egy bor, nagyon nehéz eldönteni, hogy az jó, közepes vagy gyenge minőségű, mert az ember saját gyereke, és a gyerekét senki nem látja csúnyának. Ráadásul, ha valaki tisztességesen csinálja, rengeteg munka van benne. Már télen elkezdődik a metszéssel, aztán jön a folyamatos zöldmunka, a kapálás, a permetezés, a válogatás, a hordómosás, a szüret, a préselés, a többszöri fejtés. Az állandó izgalom. És a kiszolgáltatottság az időjárásnak, a fertőzéseknek, a természetnek. A végén megszületik valami, és hiába a fegyelem, a precizitás, bármikor becsúszhat egy hiba. Amióta tétre megy, Péterben mindig van egy kis drukk, hogy nem szúrhatja el. Váli névvel nem kerülhet rossz bor a piacra, de még közepes sem.