Füreden nem hagynak unatkozni


2016. 06. 29.


Füredre az jöjjön, aki egyetlen percig sem akar program nélkül maradni. Akkora a város kínálata, hogy alig lehet átfogni. Ha nem akarjátok magatok elé venni a ismertetőfüzeteket, szórólapokat, és karikázgatni bennük, mint ahogy régen a rádió- és televízió újságban szemezgettünk, akkor itt a segítség.

A színházi fesztiválon itt lesz Vári Éva és Benedek Miklós, akik Gálffi László rendezésében játsszák az Aranytó című darabot július 1-n, pénteken 20 órától a szabadidő központban. A humorral átszőtt, mélyen emberi történetet filmen Henry Fonda és Katharine Hepburn, magyar színpadon Mensáros László és Tolnay Klári tette emlékezetessé.

aranytav

Ritka műfaj a Balaton környékén, de sokak örömére lesz opera. A választás könnyed nyáresti kikapcsolódást ígér: Figaro házassága. Mozart vidám és életigenlő műve a tökéletesség harmóniája, ami minden konfliktus ellenére átjárja az operát. Hogyan lett Beaumarchais betiltott színdarabjából az egyik legsűrűbben játszott vígopera, hogyan került ki majd vissza a balett zene a partitúrába, ki kivel találkozott titkos légyotton a kertben? A füredi szervezők sejtelmes módon a műfajt „operakeresztmetszet”-ként jelölték meg, július 3-n, vasárnap 20 órától szintén a szabadidő központban kiderül, hogy mire is gondoltak.

640x480-06-costume-cherubino

Aki kóruszenére kíváncsi, az július 3-n, ugyancsak vasárnap este 19h-ra a református Fehér templomba menjen. Ott találja a Pécsi Kamarakórust. A Magyar Örökség-díjas kórust Tillai Aurél Kossuth-díjas érdemes művész dirigálja majd. Műsoron lesz többek között Kodály, Schubert, Grieg, Rossini és Mendelssohn.

krit117-11

A FüredJam-re Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán érkezik. A fivérek a falu zárt, kegyetlen és szép világáról különös nyelven mesélnek majd. Amikor szegény édesanyjukat megkérdezik, mivel foglalkoznak a fiai, és megmondja, rendre azt kérdezik: „és normális gyereke nincs”? Tartalmas, mégis intim szórakozás ígérkezik július 9-n, szombaton 20 órától a Kisfaludy Galériában: egy est a családról, a szerelmekről, az első csóktól az első válásig.

grecsogrecso_domolky_daniel_PRINT_001

Akinek a kulturális dömping mellett futhatnékja támad, az július 2-n nekiszaladhat az éjszakának. Este kilenckor a városháza elől rajtol el a mezőny, a versenyközpont a Tagore sétányon lesz. A bosszúságok elkerülése érdekében jó tudni, hogy a rendezvény miatt este fél kilenctől forgalomkorlátozás lép életbe, az útlezárást szakaszosan oldják majd fel.

80514-silva_runners

Aki pedig a sportot, a zenei koncerteket, a táncot és a gasztronómiát mind együtt akarja, az ki ne hagyja az idei Kékszalagot. Július 14-n, csütörtök reggel 9 órakor több mint 600 hajó rajtol a móló előtti vízfelületről. A szervezők itt is ígérnek éjszakai mókát: este tíz órakor reflektorfényes kishajós vitorlásverseny lesz a a hajóállomás előtt, utána flyboard bemutató. Másnap a Balaton leggyorsabb vitorlásai gyűlnek össze a Tagore sétány elé, hogy egy rövid pályán, közvetlenül a nézők közelében villantsák meg sebességüket. A verseny díjkiosztója szombat délután lesz a Gyógy téren, utána buli kifulladásig. A Kékszalag ideje alatt a sétányt ezúttal is benépesítik a VinceBalaton standjai.

HPIM1445

Az LGT-nél jobbat ajánlani mi sem tudunk Füreddel kapcsolatban:

„Figyelem, figyelem!
Csak az jöjjön, aki bírja,
aki tudja, hogy végigcsinálja.
Csak az jöjjön, csak az jöjjön”

És akinek még ez sem elég, további programokat itt talál…


Ajánlom a Facebookon