Káli esszencia

Kővirág Étterem és Panzió, Köveskál


2016. 06. 10.


„Talán az a sikerünk titka, hogy az állandóság mellett hajlandóak vagyunk a folyamatos fejlődésre, megújulásra, miközben tartjuk megfizethető árainkat, ragaszkodva a minőségi alapanyagokhoz. Nem akarunk bakancslistás hely lenni, amit kipipálnak a vendégek, aztán soha többé nem térnek vissza. Nem szeretnénk elmenni a ma olyan divatos fine dining irányba, náluk jól lehet lakni egy levessel és egy desszerttel is. Szezonalitás és regionalitás: ez az alapelvünk a nyitás óta. Egyszerűen élményt akarunk nyújtani, amit már a környezettől is megkaphatnak a vendégek. Arra törekeszünk, hogy aki ide belép, kapjon egy kis Káli-medence esszenciát.” (Mészáros György)

A Kővirág mára fogalommá vált a Káli-medencében. A világ minden tájáról jönnek ide, sok a visszatérő vendég. Talán azért, mert különös varázsa van a helynek, és mert azt érezhetjük, hogy mindent szívvel-lélekkel komponáltak meg, a frissen vágott virágokat az asztalokon csakúgy, mint a tányérokra kerülő kiváló minőségű és különleges ízvilágú ételeket. Nyáron hófehér napernyők alatt ülhetünk ki a kertbe, télen a pattogó tűz mellett melegedve költhetjük el a vacsoránkat, valóban nem mindennapi környezetben.

kővirág5

Zakar Kata és férje, Mészáros György 2003-ban vették meg a Kővirágot, de akkor még nem költöztek ide, másra bízták a működtetést. György, a híres szombathelyi cukrászdinasztia leszármazottja családjával sokszor nyaralt a közeli Ábrahámhegyen, így jól ismerték a környéket. Még 1998-ban vettek egy házat Kékkúton, akkor még úgy gondolták, jó lesz nyaralónak. Eszükbe sem jutott, hogy egyszer itt élnek majd. Kata akkoriban lakberendezőként és stylistként dolgozott, György a cukrászda üzleti részét vitte.

kővirág3

Egyszer csak azt vették észre, hogy egyre több időt töltenek a Káli-medencében. Ahogy mondják: rájöttek, nem sokáig tartható, hogy a hétvégét szerdától keddig húzzák. Egyre jobban fájt innen elmenni. Így 2007-ben elhatározták, hogy ideköltöznek, ehhez viszont itt kellett biztosítani a megélhetésüket. És erre éppen megfelelt a Kővirág. Miután átvették az üzemeltetést, minden évben fejlődött valamit az étterem. Modernizálták a konyhát, Kata lakberendezői rutinjával megújította az épület belsejét, és bővítették az ételkínálatot is. Azonnal ugrásszerűen megnőtt a vendégek száma. Öt éven át a teljes nyitvatartási időben jelen voltak. Tudták, hogy csak így működhet a dolog. Ma már igyekeznek inkább a háttérben maradni, hogy több időt tölthessenek három gyermekükkel, de Kata így is legalább napi három alkalommal beszél a dolgozókkal, még nyaralás alatt is. Presztízskérdésnek tartják ugyanis, hogy ha valamit csinálnak, az legyen százszázalékos. Így az igazi pihenést csak a néhány hetes decemberi leállás jelenti.

kővirág4

Az étteremben csak környékbeli alapanyagokból készülnek az ételek, és háromnaponta új étlap kerül a fatáblára. Persze van, ami itt is állandó. Például a híres kővirágos túrógombóc, amit a visszatérő vendégek rendre követelnek. Nyáron naponta 25-30 kiló túróból készül. A kínálatot – az évszakhoz igazodva – Kata állítja össze, mindig külön gondot fordítva a vegetáriánus vendégekre. Itt nemcsak rántott sajt jut nekik. Különleges, letisztult, kifinomult ízvilággal dolgoznak, és a választék mindig bőséges. Igaz, előfordult, hogy valaki felháborodva felállt az asztaltól, mert nem kapott cigánypecsenyét. A sok érdekes étel mellett persze mindig van valami egyszerű, ismert fogás is, mint például húsleves, mangalicapörkölt, vörösboros vaddisznó dödöllével, rántott tarja, burgonyasaláta vagy harcsapaprikás sztrapacskával, hogy a hagyományos ízek kedvelői is találjanak ínyükre valót. De a vendégeik szívesebben esznek mondjuk dámszarvas ragulevest, füstölt pisztrángot citromos tormamártással vagy sült kacsacombot cseresznyemártással és paszternákpürével. Mindig kínálnak valami különlegességet, és olyan gyermekkori kedvenceket is kaphatunk, mint a bundásalma vagy a madártej. Ami az italokat illeti: a helyi borokból többfajta is van a választékban, a gyerekeket és a sofőröket pedig friss házi szörpökkel kínálják.

kővirág2

A Kővirág Panzióban ma még hat lakosztályt kínálnak 30 férőhellyel, de a közeljövőben megnyitják a Kővirág vendégházat is, amit hosszabb időre is bérbe lehet majd venni. A jelenlegi szobák ötvözik a népies és a mediterrán lakberendezést a 21. század komfortjával. György szerint, amit csinálnak, nem hasonlítható egy szimpla üzleti vállalkozáshoz, ehhez ugyanis lelkiismeretesség és személyes közreműködés kell. Sosem akartak hirdetni, és általában elzárkóznak a médiától. A róluk szóló első cikkek tudtukon kívül, vendégeik tollából születtek. Arra törekedtek, hogy a hírük szájról-szájra terjedjen, mert az ilyen hírnév áll biztos alapokon. Még az étterem neve sem volt kiírva addig, amíg a hatóságok nem kötelezték őket erre. Számukra az étteremben minden este egy színházi előadás zajlik, amelynek éppen úgy része az étel vagy a felszolgálók munkája, mint a gyertyaláng az asztalon. Azt mondják, ha nyolcvan százalékban teljesülnek a rendezői instrukciók, a vendégek már jól érzik magukat. És a nyolcvan százalék mindig teljesül. Több is annál.

Györgynek a vérében van a vendéglátás, ugyanis nagyszülei alapították a híres szombathelyi Mészáros Cukrászdát. Amíg nem költöztek a Káli-medencébe, testvérével együtt vezették a megörökölt vendéglátóhelyet. Igaz, György vendéglátó főiskolát végzett, mégis az üzleti, gazdasági részt vitte. Mára kiszállt a családi vállalkozásból, a Kővirág mellett nem volna ideje a cukrászdára. De arról álmodik, hogy a közeljövőben valahol a környéken nyit egy kis reggeliző helyet, friss kávéval, pékárukkal, süteményekkel és igazi főzött fagylalttal. Kata a szépérzékét örökölte családjától, amit kiválóan kamatoztat éttermükben. Nagyapja alapította a zsennyei művésztelepet a Rába partján, ahol Kata gyakran megfordult gyermekkorában. Ott találkozott először a vendéglátással is. Hogy a művésztelepi élmények mennyire befolyásolták a pályáját, azt nehéz lenne megmondani, de az biztos, hogy a Kővirágban minden apró részletet nagy műgonddal tervezett meg, és tervez ma is.
A legnépszerűbb étel és ital a Kővirágban a túrógombóc és a gyömbérszörp. Mindkettőből rengeteg fogy, imádják a vendégek. Túrógombócuk titka, hogy megfelelő arányban vegyül benne a citromos és vaníliás íz, minimális búzadarát, viszont rengeteg túrót használnak fel hozzá, hogy lágy állaga legyen. A porcukros tejföl mellett házi baracklekvár is jár a gombóchoz.
A gyömbérszörp karamellizált cukor készítésével kezdődik, ez adja meg a színét. Az aprított gyömbér mellett cukor, narancs és citrom is kerül bele. Szódával, frissen facsart citromlével, naranccsal és mentával tálalják. Egy forró nyári délutánon a gyömbérszörp a legkiválóbb frissítő.
Zakar Kata: „Nagyon büszkék vagyunk a számos szakmai elismerésre, amit a Kővirág kapott. A teljesség igénye nélkül: benne vagyunk a Népszabadság Top 50 éttermében, a legjobb balatoni éttermek között emlegetnek minket, a TripAdvisoron régió győztesek vagyunk, és Kiváló Tanúsítványt is kaptunk tőlük. Elnyertük a Best of Budapest kiadvány legjobb vidéki étterem címét, és még sorolhatnám. A legbüszkébbek mégis arra vagyunk, hogy tavaly december 29-én délután kettőkor legalább hatasztalnyi vendéget kellett egy kis sétára biztatnunk, hogy később beférjenek az étterembe.”

Ajánlom a Facebookon