Három nap lazulás világsztárokkal
Paloznaki Jazz Piknik ötödször, augusztus 4-5-6-án
Álomszerű falu az északi parton. Ha lenne merszem egy családi házhoz, akkor csakis itt szeretnék élni. Homola Szabolcs egy kicsit bátrabb nálam: nem csak házat épített, hanem pincét, borteraszt és éttermet is. Az csak a mi szerencsénk, hogy nem irigy: a házán kívül egyiket sem tartotta meg saját magának, hanem megosztja azokkal, akik szeretik a helyben készült borokat és étkeket balatoni kilátással kóstolni. Ráadásképpen pedig az egészet megtoldotta egy olyan zenei ünneppel, ahol világsztárok között lehet sétálgatni.
![MZS_3906](https://eszakipart.hu/wp-content/uploads/2016/07/MZS_3906.jpg)
Ez nem egy koncertteremben feszengős hangulat.
Az idei már az ötödik lesz, és nem aprózzák el. Egy különleges nulladik nappal indítanak: a francia Ludovic Navarre house és nu jazz formációja, a világhírű St Germain ad este koncertet a nagyszínpadon (a nulladik napra külön jegy váltható). Pénteken fellép a brit acid jazz csapat, az Incognito, szombaton pedig az Earth, Wind & Fire Experience feat. Al McKay, minden idők legsikeresebb soul-funk-disco zenekarának repertoárjával. Itt lesz még a Váczi Eszter Quartet, akik egyszer már megtáncoltatták a Jazz Piknik közönségét, a naplementés koncertek „szakértője” , a Bin-Jip – Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és Andrew J projektje, Csemer Boggie, a Pankastic!, Marge, a Belau, a Kéknyúl Hammond Band, a Szőke Nikoletta Quartet, a Juhász Gábor trió, valamint a Jász András és Barátai formáció. A tavaly nyílt Sáfránkert étterem melletti színpadon fiatal tehetségek zenélnek majd egy-kétszemélyes formációkban.
![MZS_1173-1024x819](https://eszakipart.hu/wp-content/uploads/2016/07/MZS_1173-1024x819-1024x819.jpg)
Bor, jazz, Balaton
A Homola Pincészet fesztiválja a nyár egyik leghangulatosabb programjának ígérkezik, tavaly több mint hatezren voltak rá kíváncsiak. Hogy könnyebb legyen a közlekedés és a szállások megközelítése a fesztivál idején külön buszjárat indul Paloznakról a környező településekre: Füredre, Csopakra, Almádiba és Alsóörsre. A piknikhangulatot piknikkosarak, behűtött borok, helyi termelői finomságok (kézműves sajtok és sonkák, fagyi, pálinka) és plédek teszik teljessé. A fesztivál gasztronómiában is erős: az északi part közkedvelt éttermei kínálják majd a harapnivalókat. A gyerekeket sem kell otthon hagyni, mert egész napos programokra ülhetnek be a Tájház udvarán.
![MZS_1260-300x200](https://eszakipart.hu/wp-content/uploads/2016/07/MZS_1260-300x200.jpg)
Nem csak felnőtteknek!
További információk: www.jazzpiknik.hu
Ajánlom a Facebookon