Füred-Csopak a borturisták kedvence

A Kóstolom online felmérése a borvidékekről


2016. 07. 01.


Elsöprő többséggel, 38 százalékkal a Balatonfüred-Csopaki borvidéket jelölték meg első számú kedvencként a Kóstolom borturisztikai mobilalkalmazás által készített online felmérés válaszadói. A második helyen holtversenyben Badacsony és Villány osztozik, A harmadik Tokaj lett. Hm, nem is rossz: négyből kettő, és rögtön az első kettő északi parti!

A válaszadók több mint fele (55%) a fehér borokat jelölte meg kedvencként, míg a vörösbor, épphogy megelőzve a rozét, második helyet ért el ebben a rangsorban. A kedvenc borok között az olaszrizling nyert (35%), míg második helyre a furmint lépett fel. A harmadik helyet megosztva az Irsai Olivér és a juhfark érte el. A vörösborok közül a cabernet sauvignon nyert, ezt követi a pinot noir és a kadarka holtversenyben, míg a harmadik helyet szintén azonos szavazatszámmal a kékfrankos és a cabernet franc szerezte meg.

kostolom_logo
A felmérésben résztvevők elsősorban az online médiából tájékozódnak egy-egy borvidék kínálata kapcsán, fontos információforrás a közösségi média is, illetve az ismerősök ajánlása szintén sokak döntését befolyásolja. A Kóstolom alkalmazás borkóstoló rendezvényeken segíti eligazodni a vendégeket. A felhasználók értékelhetik is a borokat az alkalmazáson keresztül. Az applikáció július 20-tól átfogó információt szolgáltat majd a felhasználók számára Budapest és Magyarország 22 borvidéke által kínált borok, borászatok, vendéglátó- és szálláshelyek, személyszállítási lehetőségek, illetve a boros- és gasztronómiai rendezvények kapcsán is.

 


Ajánlom a Facebookon