Egy kékfestő borász

A 19. század sikert sikerre halmozó sümegi borszállítója kékfestőként kezdte. Hamar felismerte a bor-nagykereskedelemben rejlő lehetőségeket, és eredeti szakmájának hátat fordítva a század közepére a vidék egyik legnagyobb szőlőbirtokosa és legjelentősebb forgalmat lebonyolító borkereskedője lett. Borait Konstantinápolytól Madridig ismerték. Pályafutása jól mutatja, hogy a Balaton-felvidéki borvidék képes olyan borokat adni, amelyeket Európa-szerte elismernek.

Ramassetter Vince Sümegen született 1806-ban. Édesapja, Leopold (1769–1844) sikeres iparos és kereskedő volt, 1839 és 1840 között városbírónak is megválasztották. Jelentős vagyonát kékfestőként teremtette meg, de borkiméréssel és borkereskedelemmel is foglalkozott. A sümegi hegyoldalban, a Fehérkövek alatt egy nagyobb szőlőbirtoka is volt. 1817-ben ő hozta létre a később Vince fia által felépített borkereskedés jogi és gazdasági alapjait. Több ízben is megpályázta a város „korcsmározási” jogának elnyerését, de a jelentős konkurencia miatt ez csak 1834–35-ben sikerült neki.

Ramasetter Vince aláírása

A családi vállalkozásban Vince a kékfestőtermékek értékesítéséért felelt. Sokat utazott, és a hazai és a külföldi piacokat járva felismerte a borkereskedelemben rejlő lehetőségeket. Eötvös Károly 1906-ban, A balatoni utazás vége című művében megemlíti: az ifjú kereskedő 1848-ban egy londoni útja alkalmával figyelt fel a Rajna menti bor kiugróan magas árára, mely – mint írja – elérte a magyarországi ár harmincszorosát, annak ellenére, hogy a minősége gyengébb volt. Ki tudja, valóban így volt-e, de az tény, hogy apja halála után a kiváló gazdasági érzékkel megáldott Vince addigi vállalkozását fokozatosan a jövedelmezőbb borkereskedéssel váltotta fel. Feleségével, Kompanik Zsófiával aktív szerepelt vállalt a város társadalmi életében, mecénási és karitatív tevékenységük is jelentős volt. 1858-ban a császár arany érdemkereszttel jutalmazta, 1874-ben pedig nemességet kapott, így élete utolsó éveiben a „Fehérkőaljai Ramassetter Vince, a Ferenc József-rend lovagja” cím illette meg. Nemesi címerén megjelenik a szőlőfürt, az ipart és kereskedelmet szimbolizáló fogaskerék, illetve a szorgalom jelképeként két méhecske.

Ramassetter Vince nemesi címere

A sikeres kereskedő az 1860-as, ’70-es évekre már több száz hektár szőlőre tett szert. Saját borai mellett ő volt a Balaton-felvidéki szőlősgazdák termékeinek legjelentősebb felvásárlója és exportőre, de más dunántúli borokkal is kereskedett.

Központi raktára Sümegen, a mai Kompanik Zsófia utca és Halász László utca sarkán álló úgynevezett „Magazin” hatalmas épületének pincéjében volt. Borait saját kádárműhelyében készített hordókkal együtt árusította, és „RAMASSETTER SÜMEG” feliratú üvegbutellákat is gyártatott. A máig fennmaradt árjegyzék szerint többféle bor került ezekbe a hétdecis palackokba. A sümegiek közül „az 1874/75. évjáratú saját termésű bor á 7 deci, 50 krajcárba” került, emellett neszmélyi, Szent György-hegyi, badacsonyi (kéknyelű, muskotály, rizling), somlói, sashegyi, szekszárdi és a villányi borokat is palackoztak, a legdrágább (100 krajcár / 7 deci) a badacsonyi „Muskat és Riesling” volt.

A Magazin épülete Sümegen

Ramassetter Ausztria, Németország és Anglia mellett szállított Szentpétervárra, Moszkvába, Konstantinápolyba, Rómába és Madridba is. Borai számos európai kiállításra eljutottak, Londonban (1862), Bécsben (1866 és 1873) arany- és ezüstéremmel jutalmazták őket.

Jelentős építkezéseihez Sümeg határában, a Tikhegyen saját téglagyárat hozott létre, amelyet végrendeletében úgy hagyott a városra, hogy a helybeliek önköltségi áron vehessék a téglát. A mai belvárosban alig van olyan régi épület, amelynek falaiban ne lennének RV (Ramassetter Vince), illetve SV (Sümeg város) monogramos téglák.

Ramassetter Vince a sümegi római katolikus plébánia halotti anyakönyvében olvasható bejegyzés szerint 1878. május 10-én hunyt el „végelgyengülésben”. Temetését Kováts Zsigmond veszprémi püspök celebrálta. Alapos ember lévén „meggondolván a rövid élet mulandóságát… ép elmével, öntudatos állapotban, érett megfontolás és szabad elhatározás útján” írta meg végrendeletét, amelyben 35 pontban sorolja fel ingóságainak és ingatlanainak örököseit.

A bornagykereskedés Ramassetter halála után is sikeresen működött. A Sümeg-Szent-Gróth című lap 1895. december 22-ei száma arról tudósít, hogy a „Ramassetter Vince Utódai nagy borkereskedő cégünk régi hírnevéhez méltóképpen vesz részt a millenniumi kiállításon. A borcsarnokban külön állványt rendez be, melyen 16 kitűnő hazai bort állít ki”. 1902-ben a Magyarország című napilap a Kossuth Ferenc és Ugron Gábor tiszteletére rendezett ünnepi vacsoráról szóló híradásában „a hamisítatlan tiszta, jó bort” dicséri, „melyet ez alkalomra küldött a világhírű Ramassetter Vince utódai cég Sümegről”. Hozzáteszi, hogy „ez a közel 100 éves bornagykereskedés volt az első, mely külföldön megszerezte a magyar bor jó hírnevét…”. A Sümeg és Vidéke 1901. augusztus 4-ei száma szerint „egy fővárosi társaság a múlt héten itt időzött Sümegen. A Ramassetter Utódai cég egyik főnökének, Hladny Jánosnak meghívására ellátogattak a cég hatalmas pincéjébe is. Nem tudtak eleget csodálkozni a hordó-kolosszusokon… A turistáknak alkalmuk volt meggyőződni, hogy városunk e nevezetes cége ma is olyan remek italokat produkál, mint a nagynevű alapító idején… Különösen megnyerte tetszésüket a cég specialitása, a csutora bor. Lapos üvegcsutorákban szolgálta a cég jó borait… ízléses kivitelűek…”

De a sikerek sorozata hamarosan véget ért. 1904 őszén az egyik örökös fia, ifj. Hladny János kivásárolta a többieket, és egyedüli tulajdonosává vált a cégnek.  Halála után, az 1910-es években a majdnem százéves sümegi bornagykereskedés hanyatlásnak indult.