A Balatoni Szövetség levele dr. Guller Zoltánnak


2020. 04. 28.


Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke, (Balatonfenyves polgármestere), a BAHART ZRt-ben kisebbségi tulajdonos önkormányzatok nevében levelet küldött dr. Guller Zoltánnak, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának, a többségi tulajdonos képviselőjének. Az állásfoglalást változtatás nélkül közöljük.

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

A Balatoni Helyi Önkormányzatok Szövetségét 1904-ben a Balaton és térsége fejlesztésének céljából hozták létre kiváló elődeink.

Már akkor felismerték, hogy a hatékony fejlesztés alapja a régiós szemlélet, vagyis közös célokért közösen kell fellépni, értékeinket eredményeinket fejlesztve azokat meg kell őriznünk.

A BAHART a térség egyik legrégebbi vállalata, a legnagyobb hajózási cég a Balatonnál, vitorlás kikötőket és egyéb turisztikai létesítményeket üzemeltet, a kompközlekedés és a személyi hajózás is a feladata.
bahart komp szantod

A Régió kiemelt cége, értelemszerűen regionális feladatokat lát el, sajátos, speciális célokkal a turisztikai piacon jelentős befolyással.

Tavaly a cég átalakult tulajdonosi szerkezete megváltozott, az addigi – meghatározó arányban – tulajdonos helyi önkormányzatok mellett megjelent az állami szerepvállalás, a Magyar Turisztikai Ügynökség közreműködésében.
267026
Guller Zoltán (jobbra) és Princzinger Péter vezérigazgató-helyettes (fotó: Árvai Károly/kormany.hu)

A BAHART Zrt-ben tulajdosként – részvényesként – bent maradó Balatoni önkormányzatok számára kiemelten fontos feladat, hogy

a BAHART egyben maradjon annak vagyonával, tevékenységével, működési struktúrájával, a meglevő személykikötő, illetve vitorlás kikötő hálózat maradjon a cégben, hiszen ez biztosítja a Balaton egészének megközelítését, azon való közlekedést, ami a turizmus elengedhetetlen feltétele,

egyben a céggel szembeni elvárás, annak működésének alapvetése.

siofok kikoto
A cég reorganizációs terve nem a Balaton érdekével, inkább a cég gazdasági helyzetének javításával foglalkozik kiemelten akkor, amikor a cég jelen működésével is nyereséges, és a tervezett változások több kisrészvényes településen is megszüntetnék a személyhajózást.

Tudni kell, hogy a települések, és azokon a kikötők szimbiózisban működnek, azok szerves része és nem csak a vízi közlekedésnek,de akár a kulturális életének is. Így van ez Csopak, Balatonakali, Balatonudvari és Kenese esetében is, ahol a reorgamizációs terv ezen közforgalmú kikötők eladását tartalmazza.
menetrendi hajozas

A Balatoni vízi közlekedés sosem volt és nem is szabad, hogy csak és kizárólag gazdasági kérdés legyen, ennél sokkal fontosabb a hosszú távú stratégiai és közös érdek.

A kisebb – jelenleg esetleg gazdaságtalanul működő – kikötők ugyanolyan fontos részei a rendszernek, mint a nagy forgalmú objektumok, ezek bevételei ki kell, hogy egyenlítsék a kisebbek esetleges veszteségét.

A balatoni turizmus és a kisebb települések számára elengedhetetlenül fontos, hogy megtartsuk ezt a hálózatot jelenlegi formájában, hisz ez volt a tulajdonos Önkormányzatok BAHART-ra vonatkozó működési koncepciója.

A Balaton körüli önkormányzatok együttes érdeke, hogy a BAHART jelenlegi vagyona ne hulljon szét, ne kerüljön ki az önkormányzatok – a Balaton gazdái – felügyelete alól.
balatonfured kikoto
Fontosnak tartjuk továbbá, hogy közösségi érdek a menetrend szerinti hajózás megtartása a Balatonon, beleértve a kisrészvényes települések kisebb forgalmú kikötőinek további működtetését is.

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

A Balatoni Szövetség tagtelepüléseinek nevében felhívom az MTÜ figyelmét a helyi önkormányzatokkal való egyeztetés fontosságára, hisz erre még lenne lehetőség, bár lehet, hogy ezt a tevezett reorganizáció megfogalmazása előtt kellett volna megtenni.

Az egyeztetést kövezően bízom abban, hogy elsősorban a régiós érdekeket veszik figyelembe a gazdaságossági szempontok ellenébem.

Van olyan közösségi érdek – például a Balaton ügye – mely fontosabb a gazdasságossági szempontoknál.

Természetesen készséggel állunk rendelkezésre, amennyiben az elkészült reorganizációs terv egyeztetésére sor kerül.

Balatonfüred 2020.04.28.

Tiszteletettel

Lombár Gábor
Balatoni Szövetség elnöke

Az eredeti levél

94674268_154222259463932_8790037771155668992_o

94749403_154222309463927_7259000801941520384_o

A Balaton Szövetség posztja

kikötőfotók: BAHART

kapcsolódó cikkünk: A BAHART nem üzemeltetne kikötőket


Ajánlom a Facebookon