Vörös riviéra

Bezzeg Kádár idején? A megszépítő nosztalgiával szemben a szocializmus idején is virágzott a telekspekuláció, a bennfentesek pedig könnyebben juthattak exkluzív ingatlanokhoz a Balaton partján. Mutatjuk, hogyan.

A balatoni ingatlanok drágák, ahogy a balatoni nyaralás is: minden túlárazott, már-már megfizethetetlen – hangzik el a kritika évről évre, amint az ország első számú üdülőrégiója a figyelem homlokterébe kerül. Bezzeg a Kádár-korszakban más volt, akkor szinte mindenki a Balatonnál nyaralt, egyesek a vállalati és SZOT-üdülőkben, mások a rokonoknál, ismerősöknél; és voltak, akik a saját hétvégi ház, üdülőtelek nyújtotta előnyöket élvezték.

A balatoni nyaraló, hétvégi telek egyenesen a rendszer által a társadalom széles rétegei számára elérhetőnek ígért, relatív jólét egyik, mai napig emlegetett szimbólumává vált. De tényleg így volt ez?

A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek folyamán is sokan érezték úgy, hogy drága a Balaton, a saját üdülőingatlan a magyar tenger partján pedig egyenesen elérhetetlen luxusnak számított akkor is. Az én házam az én váram – a magyar közgondolkodásban erősen élő mondás minden korban érvényes volt. A hetvenes évek elején az országos sajtót körbejárta egy kérdés: Kié a Balaton? Természetesen a korabeli válasz csak egyféleképpen szólhatott: a magyar dolgozóké.

A teljes cikket az Északipart magazinban olvashatjátok! Már kapható az újságárusoknál és a Magazinly-n is!

 Rendeld meg digitálisan vagy nyomtatva: https://magazinly.com/eszakipart

 Vagy keresd az alábbi árushelyeken: bit.ly/eszakipart2025