TALAJ, ÍZEK, ILLATOK AZ ÉSZAKI PARTON

A szőlő a talajból felvett, létfenntartásához és növekedéséhez szükséges mikro- és makroelemek jelentős részét szőlőszemekben halmozza fel. A borfejlődés során rengeteg kémiai folyamat játszódik le, a kiinduló anyagokból ezek révén alakulnak ki a borra jellemző íz- és illataromák, illetve színek.

Minden talajnak más a jellege, más és más karaktert ad az italnak. Az északi part talaja rendkívül változatos összetételű, ezért az itteni borvidékeken nagyon különböző borok kóstolhatók. Az is előfordul, hogy egy borászat közvetlenül egymás mellett fekvő dűlőin egészen más beltartalmú borok születnek, hiszen egy adott területen (főképpen a bazalthegyeken) eltérő arányban keveredhetnek az egyes talajtípusok. Nézzük meg, milyen talajokat találunk itt, és ezek jellemzői hogyan alakítják a borokat.

TALAJOK

Vörösberény (Balatonalmádi) – amely nevét a vörös homokkőről kapta – és Balatonfüred között a lösz a talajképző kőzet. Kivételt jelentenek ez alól a vöröshegyi, öreghegyi, csopaki, arácsi vöröshomokkő-foltok, illetve a lovasi és alsóörsi kristályos palakőzetek. Aszófőtől Zánkáig a triász kori mészkő, márga és dolomit a jellemző, míg Tihanyban a bazalttufa. Révfülöpnél és Badacsonyörsnél ismét a vörös homokkő a szőlőtalaj alapja.

Az ismert bazalthegyek – Badacsony, Szent György-hegy, a szigligeti hegycsoport, Csobánc, Haláp, Hegyestű, Hajagos, Bács-hegy – szőlőtalajainak ásványi vázát részben a bazaltmálladék, részben a lösz adja. A vulkanikus hegyek domboldalait lösz és pannonhomok borítja, amely a hegyek csúcsa felé haladva egyre nagyobb mértékben keveredik bazalttörmelékkel. A bazalthegyek tüzes borainak finom savú, testes, jellegzetesen minerális ízvilágát ez a vulkanikus eredetű talaj adja. A Keszthelyi-hegységben a mészkőre, márgára és dolomitra települt pannonagyag és -homok a jellemző, míg a Káli-medencében a vulkáni bazaltláva, bazalttufa is megtalálható.

HATÁSOK

A bazaltos talaj málladékában nagy mennyiségben megtalálhatók a szőlő számára értékes elemek, elsősorban a kálium, a magnézium és a kalcium, amelyek a borok mineralitását, ásványosságát adják. Ezek a borok lassan fejlődnek, sokáig érlelhetők és eltarthatók. Tüzesek, testesek, zamatosak, gyakran magas az alkoholtartalmuk. Az agyagos (pannon) talaj keménnyé, jellegzetesen élénk savúvá teszi őket. Az innen származó szép savgerincű, harmonikus, sokáig fiatalos borok rendszeres fogyasztása segíti az emésztést. A löszös talajok közepes extrakttartalmú, vagyis nem túl vastag, színanyagban gazdag borokat adnak. A homokos (pannon) talajon termelt szőlőből készült borok könnyedebbek, lágyabbak, intenzív és telt illatvilágúak, sav- és alkoholtartalmuk alacsonyabb. A vörös homokköves talajokra a savanyú kémhatás jellemző. Ezek mészben szegények, emiatt a borok tannin- (más néven csersav-)tartalma – ami a fanyar, szájösszehúzó hatású ízanyagokat hordozza – alacsonyabb. Lágy, olykor különleges föld-(mandula) ízvilág jellemző rájuk.

Az északi part éghajlatáról itt olvashat.