Lehetne-e a Balatonnál a magyar Szilícium-völgy?

Lesz-e flow a hullámokból?


2016. 09. 11.


Az már évek óta észrevehető tendencia, hogy a fővárosi/nagyvárosi stresszbe, hajtásba beleféradt 30-as 40-es korosztály új életet kezdeni ha nem külföldre, akkor a Balatonra indul. Egyelőre az étterem, borászat, panzió a slágerterület, de egyre többen jönnek rá, hogy ha nincsenek irodához kötve, csak laptophoz, akkor pont olyan jól lehet dolgozni a kertből, mint egy üvegkalitkából a belvárosban, sőt.

Az is egy érdekes felfedezése a „bebíróknak” (Balatonra költözőknek), hogy itt nyugodtabban lehet mindent megbeszélni, nem dugóban töltik a fél napjukat, és szinte könnyebben lehet üzleti találkozókat szervezni, mint Pesten.

Gordon Ákos, akit az iwiw egyik alapítójaként ismerhetnek, már 2012-ben áttelepítette cége, a Virgo egyik részlegét Balatonfüredre, ahol jelenleg már több mint 20-an dolgoznak.

A Virgo, partnereivel közösen nemrégiben megnyert egy lehetőséget és ehhez jelentős EU-s anyagi forrást egy balatonfüredi technológiai inkubátor létrehozására, hogy ezzel fellendítse és segítse a helyi startup-kultúrát.

ga-kie

Gordon Ákos – Kis Ervin Egon

Kis Ervin Egonnal, aki 2008. és 2014. között a SzEK.org elnöke volt és tanácsadóként dolgozik több e-kereskedelemmel foglalkozó cégnél (és egyébként Keszthelyen született és nőtt fel), egy hathetes bostoni tanulmányút után döntöttek úgy, hogy közösen létrehozzák a Virgo-csoporton belül a SmartCommerce tanácsadási üzletágat. Céljuk, hogy elsősorban a hazai KKV-nak és nagyobb vállalatoknak nyújtsanak professzionális üzleti, üzeletfejlesztési tanácsadást, elsősorban a digitális gazdaság, e-kereskedelem terén. Tapasztalataik szerint a magyar vállalkozók fejében rengeteg jó ötlet születik, de ezek gyakran azért nem tudnak megvalósulni, vagy buknak el már korai szakaszban, mert hiányzik mögülük a megfelelő piacismeret, üzleti tervezés vagy józan számítás.

boston

Vízparton születnek a jó ötletek

Szeptember 17-én, Köveskálon,  a Kálibulin a két szakember interaktív workshopon próbálja meg összeszedni a közönség bevonásával, hogy mi kellene ahhoz (infrastruktúrában, pénzben, szemléletben….), hogy a Balaton északi partján és a Balaton-felvidéken vendéglátás, gasztronómia, borászat terén az utóbbi évtizedben kialakult különleges környezet a hazai digitális, innovációs iparnak is otthont adhasson.

 


Ajánlom a Facebookon