A vadlányok, tündérek és boszorkányok titka a Balaton-felvidéken

Hat-hét éves gyermek lehettem, amikor bátyámmal először jártam Gyenesdiáson, a Vadlán-liknál (N46° 46.576’ E17° 17.784’). Elgondolkodtam, hogy vajon tényleg laknak-e ott vadlányok a barlangban? Emlékszem, hogy apró, polcszerű mélyedések sorakoztak a kőfalakban. Egyikben hervadt virágcsokor, a másikban tövig égett gyertyacsonk árválkodott. A szél által besodródott falevelek olyanok voltak, mintha éjjel tényleg hevert volna ott valaki. Az üreg nyílásánál elhamvadt tűzrakás maradéka, mellette száraz fa. Minden olyan volt, mintha a gazdája épp csak az imént ment volna el, és bármikor újra megjelenhet.

Este a házigazdánktól meg is kérdeztem: Tényleg vannak vadlányok? Hát, én még eggyel sem találkoztam – mesélte –, de nagyanyám sok mindent tudott róluk! A vadlányok a hegyekben kószálnak, úgy élnek, mint a többi vad. Nem művelnek földet, nem nevelnek csirkét. Nyáron éjszakánként a mohára heverednek le, napkeltekor a Pad-kő szikláin melegednek. Gombát szednek, erdei gyümölcsöt, madártojást esznek, s forrásvizet isznak hozzá. Ha esik, az öreg bükkök odvában húzzák meg magukat, s késő ősszel sziklahasadékokban és barlangokban vernek tanyát. Mezítláb járnak, derékon alul érő, hosszú szőke hajuk eltakarja a keblüket, s naphosszat csak a ligetes erdőket járják. Énekük itt is, ott is felcsendül, de nem tudod, valójában honnan is szól. Ha a nyomukba szegődsz, egyre messzebbre csalnak, megpillantani mégsem tudod őket…

A teljes cikket az Északipart magazinban olvashatjátok!

Itt tudod megvásárolni: https://magazinly.com/magazine?magazine=44