A szőlő nem áll meg, növekszik – északi parti körkép borászokkal III.


2020. 05. 09.


Sorban nyitnak a balatoni borteraszok, legtöbb helyen indul a vendéglátás. Mindeközben eltelt majdnem 2 hónap, ami a szőlőt nem, a borértékesítést viszont alaposan érintette. A borászatok igyekeztek az aktuális szőlőmunkákat elvégezni, és párhuzamosan a törzsvevőket saját szervezésben, házhozszállítással kiszolgálni – közben nem elveszíteni meglevő partnerségeiket. – északi parti körkép borászokkal III. –

A megkérdezett borászok mindegyike azt mondta, az addig nem terepen dolgozó munkatársai is a szőlőben vagy más területen álltak munkába, kiváltva a külsős munkaerőt, így nem kellett elküldeni régi kollégákat.

Nagy László

A járvány a kinti munkákat nem befolyásolhatja, a természet, a szőlő nem áll meg, növekszik, folyamatosan foglalkozni kell vele – mondta Nagy László (Villa Tolnay Bor- és Vendégház). Most 4,3 hektárt telepítünk – olaszrizling, rajnai rizling és pinot noir – az utolsó oltványokat néhány napja tette le a gép.
bs_190525_nagy_laszlo_villa_tolnay_csobanc_DSC_7166_samples800

Számomra az egyik legfontosabb az volt, hogy aki itt dolgozik velem – van, aki több mint 10 éve – azokat meg tudjuk tartani, nekik és a családjuknak biztonságot teremthessünk. Az a pár hektár pedig, ahonnan felvásárlunk, ott is fontosnak éreztem, hogy meglegyen a bizalom.

Megválogatjuk hát, mennyit hagyunk a tőkéken, most inkább kevesebbet, de átvesszük a termést. Értékesítésben legfontosabb partnerünk a Bortársaság, most az ő rendszerük is borult azzal, hogy a gasztro bezárt, de a csatornáikon keresztül folyik tovább az értékesítés. Hál’ Istennek sok vásárlónk van, akik igénylik a borainkat, és házhoz szállítjuk nekik. Kóstolni még nem lehet majd a pincénél, de elvitelre örömmel adunk bort. Az export évek óta jól működik, és ebben nagy szerepe van Oser úrnak, a társamnak, és még így ebben a kritikus helyzetben is nőnek a kinti eladásaink – a teljes termelésünk 40% külpiacra megy.
MZS_2417
A vendégház bevétele nagyon hiányzott. Jövő héttől már tervezünk vendégeket fogadni, ugyanakkor azt mindenképpen megoldjuk, hogy a reggelinél ne egy turnusban találkozzanak. Tudjuk, milyen félteni valakit – a szüleim 80 felett vannak, a lányaim pedig kicsik.
MZS_2494
Testileg jól vagyunk, lelkileg megvisel a helyzet, a telepítés mellett éppen területvásárlásban vagyunk, most is pozitívan gondolkodunk.

Gilvesy Róbert

A szőlőben sok minden nem változott meg, próbáljuk tartani a távolságot egymástól, de ez a közös munkában nem túl könnyű – mondja Gilvesy Róbert (Gilvesy pince). Szűk körrel dolgozunk, eddig nem kellett alkalmazni külsősöket, így mi egyfajta „buborékban” élünk egymással, ez így van a pincemunkáknál is, ott csak ketten dolgoznak egyszerre.
20_Gilvesy_fekvő
Az értékesítésünk jelentős része a gasztronómiába megy nekünk is mind belföldön, mind külföldön, ez pedig leállt, és a Bortársaságnál is csökkent a forgalom. Nyilván segítenek, ahol tudnak, a boltjaik nyitva vannak, működnek, ott van is eladás.

Az export is leállt, három külföldi megrendelésből kettőt lemondtak, pont, amikor életbe léptek a korlátozások – olyan, mintha ismét leereszkedett volna a vasfüggöny.

Nem tudjuk, mikor indíthatjuk el a többi rendelést.Megújult weboldalunk van, csak kicsit csinosítani kellett, és a webshopot is beüzemeltük – kedvezményes válogatások, az állandó sortiment, és kuriózumok – mind kapható direkt a pincéből.

MZS_5674
A social media segítségével próbálunk kapcsolatot tartani a fogyasztókkal, tervezünk online kóstolót is, de óvatosan és bejelentkezéses kóstolókkal elindulunk a jövő héttől.

Dobosi Győző

A szőlő nem tud a koronavírusról, a kézimunkák folynak tovább, mondja Dobosi Győző, Dobosi Pincészet és Vendégház. A munkatársak egy részét átcsoportosítottuk, akik eddig a vendéglátásban dolgoztak, most többet mentek szőlőbe.
Feelusion EP-105

Kevesebb külső munkavállalót hívtunk, hogy ne kelljen a sajátjainkat elküldeni, ők pedig nem mellesleg legalább beleláttak egy másik szegmensbe a cégen belül.

Amit észrevettünk, hogy ilyen helyzetben nem a nagykerekre számíthatunk, hanem saját magunkra. Aki már korábban kiépítette a saját értékesítési csatornáit, az jobban viselte a piac beszűkülését.

Nekünk már több, mint 10 éve van webshopunk, folyamatosan fejlesztgettük. Ez eddig kiegészítő láb volt, most gyakorlatilag az elmúlt időszakban az egyetlen bevételi forrás.

Azt is látni, hogy többen, akik offline vásároltak, most az oldalon rendelnek. Ha visszaáll a normál működés, ezt reméljük, mi is kinyitottunk múlt kedd óta, az online értékesítés biztosan visszább fog esni, de sokan rákapnak erre, akik rendszeres fogyasztók (vagy kisebb vásárlói csoportok, akik közösen szereznek be) hogy házhoz szállítva kényelmesen elérik a borainkat. Ez persze nem fogja helyettesíteni a pincék meglátogatását, viszont az évközbeni beszerzések megoldásánál sokan ezzel fognak élni.
MZS_2952
A Balaton borrégió elnökeként szeretném, ha megvalósulna egy közösségi Balaton-régiós webshop, ami a régióban élőknek a borait kínálja. Megszerveznénk a logisztikát, a marketinget, az egész értékesítést, hogy támogathassuk a borrégió valamennyi termelőjét.
MZS_2944
Mivel rendezvényt nem lehet a szezonban szervezni, a pünkösdi hétvégére együttesen fogjuk kommunikálni a Nivegy-völgy pincéinek nyitvatartását és kínálatát – busz, szállítás és rendezvényhez kapcsolódó aktivitások most nem lehetnek, de az információátadást viszont nagyon fontosnak tartom. Amit még szintén nagyon meg kell tervezni előre, az az önkormányzatok felkészülése tájékoztatásban nem csak a vendéglátók és szolgáltatók, hanem a helyiek, a nyaralók és az idelátogatók felé is, hogy minél kevesbb félreértés legyen, mindenki tisztában legyen a lehetőségekkel. Mi optimisták vagyunk, és a nyárra, egy jó szezonra készülünk.

Liszkay Mihály

Mi rögtön az elején bezártunk, a szőlőmunkákkal foglalatoskodtunk, az szerencsére gyönyörűen néz ki, a következő időszak is a szőlőmunkákról fog szólni, mondja Liszkay Mihály (Liszkay Borkúria). Velünk az a helyzet, hogy bár külföldre is értékesítettünk, azért a helyben a rendezvényeken, kúriában való forgalom volt a legjellemzőbb, az pedig most nincs.
LiszkayM
Épp egy építkezés közepén vagyunk, a pincét építjük át, azzal most leálltunk, és egyáltalán most beszéljük át a munkatársaimmal, hogy hogyan tovább. Elkezdtük az online értékesítést mi is, kedvezménnyel árusítjuk a borokat, de a mi fő profilunk azért a Kúria.

A nyárra tervezett esküvők egy részét lemondták, más részét későbbre halasztották, de azért bízunk a jobb időkben, amikor ismét gyönyörű rendezvények lehetnek nálunk.

Most az új szabályokkal a hónap közepétől mi is óvatosan kezdjük a nyitást, egyelőre hétvégente, de lesz konyhánk és be is lehet jönni hozzánk.
96617683_2916962995046879_5404870833371873280_n
Nekem személy szerint a közönséggel való találkozás, a ‘Borász a zongoránál’ is rettenetesen hiányzik, és bevallom, azon is sokat gondolkodom aggodalommal, hogyan és mikor lesznek majd megint felhőtlen éttermi alkalmak, zongoraestek és randevúk, reméljük, minél hamarabb…

Szerző: Kassai Endre

Fotó: Északipart Archívum
Molnár Bence, Melczer Zsolt, Sebestyén Blanka, Burger Barna


Ajánlom a Facebookon