„Földről földre váltottam” – Légli Géza világa

„A szőlő túlélésre hivatott növény – példát vehetne róla a krízisben szenvedő ember” – vallja Légli Géza, aki családi hagyományokat követve húsz éve építi derűvel és alázattal saját birtokát. Eszmecsere a dél-balatoni borásszal a szőlőskislaki birtokán.

„Kezdjük egy belépővel!” – javasolja Légli Géza a szőlőskislaki birtokán. És az legyen: olaszrizling! A belépő meghatározza a beszélgetésünket, amely – kérésemre – nem a dekantálásról, dűlőszelektálásról, terrorirról és panaszkodásról szól. Légli Géza könnyen kapcsolódik, mivel nincs borász szakképzettsége – „merészen alulképzett vagyok, valójában intuitív borász” –, és a körülmények, például az időjárás és a piac változásai megtaníttatták vele, hogy nem panaszkodni kell, hanem cselekedni.

Bár a Balatonboglár melletti Szőlőskislakon született, szülei és rokonsága okán Vas vármegyét is szülőföldjének tartja. A szombathelyi levéltárban ráakadtak egy, a flamand eredetüket bizonyító oklevélre, eredetileg Legelynek írták a nevüket, abból rövidült talán a 18. században Léglivé. A vasi szülők az 1950-es években megalakult boglári állami gazdaságban vállaltak munkát, így váltak somogyivá, pontosabban külső-somogyivá, hiszen Somogy nem pusztán vármegye, hanem ország: Somogyország. A manapság már nem gyakori Géza keresztnevet a nagyapjáról kapta. Szüleinek három fiuk van: a szintén borász Ottó és a fazekas Attila után harmadikként érkezett Géza, ő először szintén fazekasságot tanult, majd váltott. Saját szavaival: „földről földre váltottam, a fazekasok között én vagyok a legjobb borász, a borászok között a legjobb fazekas.”

Az interjú folytatása az Északipart magazin legújabb számában olvasható, amely kapható az újságárusoknál vagy megrendelhető digitális változatban!