Érzem, hogy Isten tenyerén ülök


2017. 04. 06.


Egyszerűen meguntam. A szagot, a zajt, a hisztit, a kilátástalan hajnali standolásokat, a tömeget, hogy bezártak a törzshelyeim. Nem találtam többé a helyemet. Úgy éreztem, Budapest nekem már lakhatatlan és élhetetlen. Bedarált volna, ha éppen meg nem öl. – Hegyi Zoltán, egy egykori alternatív rocksztár Mindszentkállán.

UPDATE: Ez a cikkünk a 2015-ös Északipart magazinban jelent meg. Viszont úgy érezzük, ebben a helyzetben különösen érdekes és érdemes visszanézni az 5 évvel ezelőtti északi partra, így ismét közzétesszük.

sb_20150530_hegyi_zoltan_mindszentkalla_DSC_0244_g

A fővárosi agglomerációba nem akart kiköltözni: „Akik oda kimentek, megteremtették maguknak ugyanazt a rémálmot, ami elől elmenekültek és most napi négy órát dekkolnak a dugóban a bevezető utakon.” Szinte véletlenül került a Balaton-felvidékre. Megnézte az összes falut a Káli-medencében, egyiket szebbnek találta, mint a másikat. Hatott rá az is, hogy a szegénységnek és a szerinte azóta is tartó falurombolásnak köszönhetően menthetőnek látszott a régi épített környezet is.

sb_20150530_hegyi_zoltan_mindszentkalla_DSC_0206_g

sb_20150530_hegyi_zoltan_mindszentkalla_DSC_0277_g

Egy épületbe szeretett bele első látásra, no meg a Kopasz-hegybe. „A falu nem tűnt skanzennek, működött. Ment a traktor, reggel az anyukák tették fel a buszra a gyerekeket, libák lázadoztak az árokparton. Gyönyörű, csak ezek a darazsak ne lennének, ahogy az áldott emlékezetű Rudolf Hrusinsky mondta Hrabal úr és Menczel úr egyik filmjében. Így aztán az eszemen kívül eladtam mindenemet és megvettem a romot. Galambok laktak benne.” Egyszer azt nyilatkozta: Eljön az idő, amikor baszhatja a simogatós telefonját az ember, ha nem mutatták be neki a fejszét. Kezdődhetett az önmegvalósítás és az önfenntartás próbálgatása. „Hát, telefonnal tényleg nem lehet begyújtani. Beguglizod, hogy három IFA tüzifa, aztán várod, hogy mit ad ki?” A mindszentkállai író-alkotó két évtizede szemléli, ahogy az ország felfedezi magának a Balaton-felvidéket.

Tudod, ide először a művészek jöttek, aztán a gazdagok és a sznobok, most meg a romkocsmák népe. Nézem őket, ahogy ülnek egymás mellett és egymás almáját nézegetik. Megosztanak, lájkolnak és hazamennek.

Jobb is, az első télen meghalnának. Magunkat meg lehet valósítani, de én már leszoktam róla.” Hegyiék nem önfenntartók, de azért vannak tyúkok, zöldség, gyümölcs, és ismeri a “jó csatornákat”, ahonnan bejön a többi.

sb_20150530_hegyi_zoltan_mindszentkalla_DSC_0253_g

Sokakban, nyilván a kedves olvasók nagy részében is él ez a romantikus kivonulási vágy, de ez aztán vagy csak vágy marad, vagy pedig belevágnak, de pár év után feladják. Hegyi Zoltánnál huszonkét éve kitart a szenvedély.

Sok szomorú visszavonulást láttam. Alkohol, válás, elfogyott munkák, kihúnyó tűz. Erő kell hozzá, kitartás, makacsság, szerencse, család, hogy ahol dolgozol, elfogadjanak olyannak, amilyen vagy és támogassanak; és hogy minden reggel és este, amikor hálát adsz az adott napért, érezd, hogy Isten tenyerén ülsz.

Vajon minden nagyon szép és minden nagyon jó volt ebben a balaton-felvidéki két évtizedben? Hegyi tömören válaszol: „Nagy hegyek és mély völgyek. Mint bárhol máshol, az élet már csak ilyen. Én voltam már halott is, nekem minden perc ajándék. Bennszülött indiánként a törzsi nevem Sünökkel Alvó. De ezzel az erővel lehetne Szerencse Fia is. Apám lenne akkor a Szerencse, vagy mi. Változás? Látok jót és rosszat is. Akkor inkább a Ji-king.” Változtatott-e a személyiségén Mindszentkálla – és mit változtatott ő maga Mindszentkállán? Elmondása szerint rengeteget kapott a községtől, sorolhatná a neveket is, életvitelszerűen él Mindszentkállán: „együtt szívunk, együtt nevetünk”. „Nem az van tehát, hogy Pesthez köt minden, a lakástól a bizniszig, de telenyomom a bulvárt a vidékiségemmel, miközben a cseléd elrendezi a kertet és begyújt, mire leérek”.” Persze hozott is valamit Mindszentkállára, ahogy a Muzsikás együttes is visszavitte Erdélybe a régió régi kultúráját. Voltak kecskéik, pont akkor, amikor itt szinte megszűnt az állattartás: „Konkrétan hülyének néztek. Mi abbahagytuk, amikor nekik még volt mit enniük, de nekünk már nem nagyon. Ez a Horn Gyula idejében történt, amikor a volt barátaim szerint ökofasiszta lettem és az ilyennek nem jár munka, mert a legveszélyesebb a tehetséges ellenség. Most nyáj legelész, a legjobb helyi arcok csinálják. Helyre- és visszaállt a rend”. Hegyi Zoltán azt is szerette, amikor öt éven át napi rendszerességgel bejelentkezett a tyúkólból a leghallgatottabb kereskedelmi rádióba, helyi híreket szolgáltatni. Hogy mi van a kakassal, a Balcsival, Sanyi bácsival. „Azzal tényleg médiatörténelmet írtunk, két elmebeteg, a Csiszár meg én körberajzoltuk Mindszentkállát a térképen, imádták is a népek Rédicstől Létavértesig, zarándokhely lett a házunk. Biztos öntik is már érte a lovasszobromat.”

Ahogy egy interjúban fogalmazott: kivette a részét a nyolcvanas évekből Budapesten, de a rendszerváltás után a fővárosi undergroundból a Balaton-felvidékre költözött. Az első fecskék közé tartozott. „Életvitelszerűen vagyok itt, huszonkét éve, télen-nyáron, együtt szívunk, együtt nevetünk” –  Hegyi Zoltán író, költő, kritikus, blogger, a Sexepil rockzenekar egykori énekese, aki egykori budapesti alternatív sztárból Mindszentkálla lokálpatrióta lakója lett – már 22 éve.

Fotó: Sebestyén Blanka


Ajánlom a Facebookon