Nagyon bizakodó vagyok a szezonnal és Zánkával is – Mi van vele Horváth Csongor


2020. 05. 01.


A két Neked Főztem közül a zánkai megnyitott a hosszú hétvégére, Horváth Csongor és Horváth-Kertész Orsi az úraindulás első napján vannak túl május 1-én. Egyelőre heti három nappal kezdenek, aztán próbálják folyamatosan nyújtani vissza, az egész éves nyitvatartáshoz.

Nagyon jó érzés volt, hogy ennyien eljöttek már az első nap, gyakorlatilag eladtunk mindent. Az kicsit megnehezítette a dolgot, hogy a vendégek nem teljesen pontosan értelmezték az elvitel fogalmát, de kisebb döccenőkkel sikerült irányítani a folyamatokat, jövő héttől pedig már könnyebb lesz, mert akkor tényleg tudjuk használni a teraszt.
MSCF8049_resize
Nagyon bizakodó vagyok a szezonnal és Zánkával kapcsolatban is, látszik, hogy a vendégek várják, hogy ismét itt lehessenek, és biztosan sokan lesznek itt és a Balatonon is, ha a lehetőségek megengedik. Annyi változás történt, hogy séfünk, Ádám elindult saját útján, de ez már régebben is tervben volt, így most én főzök öcsémmel, így Orsival együtt tényleg egy családi vállalkozás lettünk. Még több saját alapanyagból, még nekedfőztemesebbre szeretném idén az étlapot és a helyet is.
20233016_1823813567645629_968239099053311698_o
Az is biztos, hogy az elmúlt években nagyon nagy volt a hajtás, és pár dolgot nem pont úgy csináltam volna, ahogy néhany adottság miatt alakult. Most viszont lesz alkalom kijavítani olyan hibákat, amit más talán észre sem vett, de én már szerettem volna változtatni régebben is – most talán lesz rá idő és figyelem. Nem nagy dolgokra kell gondolni, az étlap meg a stílus biztos nem változik, inkább olyan, amitől még jobb lesz a minőség vendéglátás és kiszolgálás szempontjából is.

A füredi Neked Főztem a tervek szerint a jövő héten indul, az olasz egységünk, az IL Lago már múlt héten ment házhozszállítással, az aszófői Szálkát pedig kicsit később, de jó lenne nyitni még május végéig. Ezek mind más-más karakterek, más vendégkörrel, viszont ha szép óvatosan, de indul a szezon, akkor mindenképpen azt szeretnénk, hogy a vendégek megtaláljanak minket. Most Zánkára összpontosítok, azt gondolom, ha egy helyre figyelve még sok jó dolog tud elindulni, én legalábbis tele vagyok tervekkel.

Fotó: Szabó Miklós


Ajánlom a Facebookon