Helyszín
Nonprofit ökoturisztikai projekt a Káli-medence keleti kapujában.
Állandó programok hétköznapokon: időjárásnak megfelelő kültéri vagy benti gyakorlat: növénygondozás, szaporítás, gyűjtés, feldolgozás. Hétvégeken tárlatvezetés, bemutató és oktató programok.
Hétvégén: 10:00-18:00
Még több helyszín
Csodabogyós-barlang, Balatonederics
A 393 méteres tengerszint feletti magasságban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területén nyíló barlang a bejárat mellett is látható szúrós csodabogyó nevű örökzöld cserjéről kapta nevét, amelynek itt találjuk északi elterjedési határát. A barlang jelenleg ismert járatainak hossza összesen immár 6 kilométer, mélysége -136 m (már most hangsúlyozzuk, hogy a barlangtúrák ennek a hossznak csupán töredékét érintik). Járatai elsősorban tektonikus mozgások során jöttek létre, így túlnyomórészt hasadékfolyosók, termek és aknák jellemzik. Egyes – az itt ismertetett túrák által is érintett – szakaszokon (Függőkert, Meseország stb.) dunántúli viszonylatban igen sok és változatos képződményt (cseppkövek stb.) találunk. Óriási, látványos
Vadaspark, Balatonfüred
Egész éven át, időjárástól függetlenül térítésmentesen látogatható a Koloska-völgyben létesített vadaspark. A hangulatos park természetes környezetben mutatja be az ország vadfajainak egy részét, és lehetővé teszi megfigyelésüket. Jó kis program szezonon innen és túl. A 2,2 hektáros terület nyolc vadfajnak, a gímszarvasnak, a dámszarvasnak, a muflonnak, az őznek, a fürjnek, a fogolynak, a fácánnak és a tőkésrécének ad otthont. Mellettük a terület rovar- és növényvilága is említésre méltó. Több magasles áll a vadasparkban, innen igazán megnyerő kép tárul a látogatók elé, szinte belátni az egész Koloska-völgyet. A pihenőpadokkal ellátott létesítmény minden nap 8:00-18:00 óra között látogatható. Kitűnő kirándulási lehetőség
Egry József Emlékmúzeum, Badacsony
Badacsony központjában, közel a Balaton parthoz, az Egry sétányon található Egry József festőnek és családjának egykor otthont adó villaépület, mely 1973 óta múzeumként fogadja a látogatókat. Egry a Balaton megszállottja volt, a Balaton festőjének is nevezik. Számtalan nézőpontból, szinte minden napszakban megfestette a tó végtelen víztükrét, a balatoni párás fényeket, a kilátást Fonyód felé. Művészete magányos jelenség, senkivel sem rokonítható. Badacsonyi átalakított és kibővített műtermes lakóházában gazdag válogatást láthatunk fő műveiből, de jelzésszerűen egész életútjával megismerkedhetünk.
Magyar Feltalálók Múzeuma, Keszthely
Megszoktuk, hogy otthon és irodában, autóban és vonaton kényelem vesz körül minket. És nem is gondolunk bele a mai jólétünk eredetére. Pedig megéri visszatekinteni a feltalálókra. Magyar találmányokat és feltalálóikat szeretnénk bemutatni a LaKoma Étterem és Magyar Feltalálók Múzeumában. Számos meglepő dologgal találkozhatunk. Lesznek ismertek, ismeretlenek, halottak és még élők, fiatalok és öregek, akikre büszkék lehetünk. A Múzeumban kronologikus időrendi sorrendben tekinthetik meg a találmányokat, már a honfoglalástól elindulva. A magyarság sok mindennel ismertette meg a világot, amiket a mai napig használ az emberiség. Az egyes találmányok nem fűződnek személyekhez, hanem az összmagyarsághoz. Várjuk Önt is szeretettel éttermünkben és a