Vízimúzeum, Balatonalmádi

A kiállítóhely 2006. június 2-án nyílt meg, s megtekinthető az év minden napján, a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár nyitva

Szigligeti Galéria

Szigliget Galéria a katolikus templom melletti nádfedeles épületben, az egykori elemi iskolában kapott helyet. A kiállítások megtekintése ingyenes, a téli

Kovács Múzeum, Nagyvázsony

Tarsoly László kovácsmester magánmúzeuma 2003 óta üzemel az 1970 óta folyamatosan működő kovácsműhely mellett. A hagyományos eszközökkel berendezett múzeumba előzetes

Gyermekszervezet-Történeti Múzeum Zánka

Múzeumunk mint országos gyűjtőterületű intézmény Úttörőmozgalmi Múzeum néven kezdte meg működését 1974-ben. Gyűjtőköre az úttörőmozgalom illetve más gyermek- és

Csillagvár Múzeum, Balatonszentgyörgy

A XVII. századi végvári vitézi élet mindennapjait bemutató kiállítás. Többek között török fegyverek, mozsárágyú, vitézi páncélok és ruhák is láthatók

Szent Antal Bormúzeum, Tapolca

A szőlőtermesztés és feldolgozás hagyományai, történeti fejlődésének áttekintése századokkal ezelőttől napjainkig.

Marton Galéria, Tapolca

A kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb mestere a Tapolcán élő Marton László szobrászművész, az ő alkotásai láthatók a 2000-ben megnyílt Marton

Marcipánház, Tihany

A Marcipánház a Tihanyi Apátságtól 200 méterre, a Balaton egyik legszebb fekvésű településén található egy gyönyörűen felújított műemlékházban. Várjuk kedves

Honismereti Gyűjtemény, Révfülöp

Kevés múzeum, avagy kiállítóhely dicsekedhet Balaton-vízparti épülettel. Révfülöp igen! Kis múzeuma ma a Tóparti Galéria és a könyvtár szomszédságában a

Wass Albert Könyvtár és Múzeum, Tapolca

Múzeum Tapolca történeti központjában, a Malom-tó fölött magasodó Templom-dombon található. A bejárat a római katolikus templom felőli oldalon az ókori

Szendrey Ház, Keszthely

A keszthelyi Újmajorban (ma Szendrey-telep) született 1828-ban Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia. Édesapja a Festetics uradalom tiszttartója volt. 2007. elején

Csigaparlament, Keszthely

A Csigaparlament a világon egyedülálló 7,5 méter hosszú óriásmakett. Készítette: Miskei Ilona néni, aki 1920-ban született, és 1975-tól 14 éven