Bajcsy-Zsilinszky Emlékház, Balatonrendes


2016. 06. 19.


Keszthely felé haladva, a 71-es főútról Balatonrendesnél ágazik le egy kis bekötőút a partra, ahol a vasúti sín és a tó által körbezárt kis földnyelven áll a magyar antifasiszta ellenállási mozgalom kiemelkedő vezető egyéniségének és vértanújának, Bajcsy-Zsilinszky Endrének pálkövei háza. Emlékmúzeumként 1966. július 10-én, a neves politikus születésének 80. évfordulóján nyílt meg.

Bajcsy-Zsilinszky Endre a húszas évek végén vette bérbe a csöndes partmenti területet azzal a szándékkal, hogy nyaralót épít majd ide, ahol pihenhet, alkothat. Szerény anyagi körülményei miatt azonban sokáig sátorban, később egy saját maga által felépített kunyhóban töltötte a nyári hónapokat. Zsilinszky nem szokványos stílusú, modern villát akart emelni, hanem egy olyan építményt, amely jellegénél fogva harmóniában van a múlttal és a tájjal.

Egy balatonszemesi parasztház szolgált mintául a pálkövei nyaralóhoz, melynek felépítése 1937-ben fejeződött be. A talpas, tornácos és nádtetős ház két lakóhelyiségét a konyha és a belőle nyíló szoba képezte. A padlástér is lakható volt szükség esetén.

Bajcsy-Zsilinszky Endre Pálkövén tartózkodott a legszívesebben. Itt találkozott barátaival és harcostársaival, akikkel együtt gondolkodott és munkálkodott az ország jobb jövőjéért. Számtalan újságcikk és jelentős tanulmány is született itt.

1943-ban volt az utolsó nyara Pálkövén. Mindig azt tervezte, hogy a demokratikus Magyarország megteremtése után itt éli majd le hátralévő éveit. Az ellenállási mozgalomban vállalt szerepe miatt azonban a nyilas terror végzett vele. 1944. december 24-én kivégezték.

Ma a pálkövei házban elsősorban dokumentációs anyagból rendezett kiállítás segítségével kísérheti végig a látogató e küzdelmes életutat. A látnivalókat Zsilinszkyék személyes használati tárgyai egészítik ki. Eredeti helyén található az asztal a faragott támlájú székekkel és a festett parasztláda, mely a lakószoba berendezésének egy részét képezte.

(Forrás: V. Fodor Zsuzsa)


Ajánlom a Facebookon