Liliomfi – szerelem és sztárszínészek a Balatonon


2020. 06. 14.


1954-ben megszületik a magyar filmgyártás egyik legszerettebb és legtöbbet vetített filmje. Makk Károly ifjú rendező (még nincs 30 éves, túl egy  betiltott korábbi filmen) áll a kamera mellett, és irányítja a hazai színészgárda legjavából szervezett csapatot, ahol a nagy öregek és a pályakezdők komédiáznak tényleg szinte úgy, mint egykoron a vándorszínészek.

A cselekmény alapja egy akkor már százéves Szigligeti Ede színdarab, amit meglehetős sikerrel játszottak a színházak akkor és most is, de olyan népszerűségre egyik előadás sem tett szert, mint ez a filmes változat. Liliomfi cd 23

Nagy szerepe volt ebben a drámát átíró Mészöly Dezsőnek, aki a rendezővel egyetértésben a mű helyszínét Erdélyből a Balaton-felvidékre helyezte – Badacsony környéke ad otthont a Liliomfi külső jeleneteinek, Szegedy Róza irodalomtörténeti nevezetességű egykori otthona Kányai uram fogadója.

Krencsey Mariann ebben a filmben kezdte színészi pályáját. Eredetileg színházi rendező szeretett volna lenni, de elragadta őt a mozgókép varázsa, a további filmszerepek. A Liliomfiban a pályakezdő színésznő üde bájával nem csak a nézőket nyűgözte le, hanem Makk Károly rendezőt is, aki három évvel később feleségül vette. (Ismét három évvel később el is váltak.) Krencsey Mariann második férjével 1966-ban emigrált, New Yorkban halt meg néhány éve, 2016-ban.

makkkaroly

Darvas Iván akkor már javában a leányszívek megdobogtatója volt. A színházi változatban Gyuri pincért alakította, ám itt szerencsére a hősszerelmes feladatát kapta – a régi Madách Színházban már szériában játszotta a Shakespeare-dráma főszerepét Tolnay Klári oldalán. Makk Károly nevéhez fűződik még egy katartikus erejű közös filmsiker, a börtönből szabaduló, ártatlanul elítélt férj alakítása, a Déry Tibor írásaiból készült Szerelem című remekműben.

Garas Dezső vörös parókában húszévesen kocsikázott be a filmvászonra ifj. Schnaps szerepében. Három percnél nem hosszabb a jelenete, de örökre megjegyeztük magunknak e jellegzetesen elrajzolt arcélű figura remek karakterizáló képességét.

Ruttkai Éva már egyáltalán nem volt kezdő színésznő, amikor megkapta a filmben Erzsike szerepét. Az akkor Néphadsereg Színházra átkeresztelt Vígben Szent Johanna szerepében, egy súlyos drámában hódította meg a közönséget. Hogy milyen remekül tudott komédiázni is, azt éppen a Liliomfiból tudhattuk meg.

Liliomfi cd 06

Soós Imre 24 éves volt a forgatás idején. Előtte 5 évvel, 19 évesen már eljátszotta a Lúdas Matyi címszerepét, majd 1 évvel később a Körhintában alakított felejthetetlent, mely a határokon túl is ismertté tette. Sem a sikerek, sem a magánélet nem tudta boldoggá tenni, 1957-ben szerelmével kettős öngyilkosságot követnek el. Mindössze 27 évet élt.

A Liliomfi forgatásáról szóló cikkünk a 2013-as Északipart magazinban jelent meg.

Hosszabb, a filmben többi sztárszínészéről (Dajka Margit, Pécsi Sándor, Latinovits Zoltán) és a forgatásról még több érdekességet tartalmazó változata a tervek szerint 2020 karácsonyra megjelenő 100 év filmje a Balatonon kiadásban olvasható.

Fotó: Mafilm Archív


Ajánlom a Facebookon