Program
Ujj Zsuzsi & Darvas Kristóf zenél a Pegazusban
„Nyáresti koncert a Pegazusban. Utána Manek és Hi muzsikál. Előtte vidám, barátkozós petanque dobálás. Hozzatok ti is petanque-ot ha van!” – szól a Pegazus rövid felhívása. Ujj Zsuzsanna költő, képzőművész, rock-énekes. Első kiállításait és első koncertjeit együtt mutatta be, ilyen értelemben a ’80-as évek elején induló zenei és képzőművészeti Új hullám késői fejleményét láthatjuk benne. Az első olyan alternatív hölgy művészünk, aki életművében a képzőművészet és az alternatív rockzene keretei közt megjelenő énekelt költészet ugyanolyan szerves egységet alkot, mint Fürst Január Herceg ICY (Baksa-Soós János), az A.E.Bizottság képzőművész tagjai vagy Nah Te (Vető János) esetében.
Darvas Kristóf zenész és zeneszerző. Édesapja, Darvas Ferenc nyomdokaiba lépve a színház meghatározó pályafutása első évtizedében. A Krétakör Színház külső munkatársaként zeneszerző, korrepetítor és zenei közreműködő. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a színház mellett különböző formációkban, alternatív együttesek sokoldalú zenésze.
A nagy múlttal rendelkező szentbékkállai Pegazus fogadó 2015 nyara óta a Káli-medence új közösségi, kulturális szórakoztató központja. Az egész nyáron működő étterem és bár mellett szabadtéri koncerteknek, filmvetítéseknek, borkóstolóknak, workshopoknak ad otthont.
Ajánlom a Facebookon