Program

Családi programok, gyönyörű pálya

Az ország egyik legszebb pontja, a “Balaton gyöngyszemeként” is aposztrofálják, mégis kevés az a sport és szabadidős esemény, amelyik végigvezet rajta. A verseny szervezésénél fontos volt, hogy javarészt közúton és azok mellett a látnivalók mellett haladjon el, amik emlékezetessé teszik a félszigetet. A táv legnagyobb része így a balatoni bicikliúton és főúton, az utolsó harmad egy szakasza pedig közvetlen a festői Belső-tó partján halad döngölt földúton.
Az első versenyt ősz, a másodikat pedig nyár elejére időzítettük, így minden induló kipróbálhatja magát más és más időjárási körülmények között. Reményeink szerint a “tájvédelmi körzet” besorolás alá eső félsziget, a falu kínálta kulináris lehetőségek és valóban gyönyörű vonalvezetésű pálya alkalmassá teszik majd a Tihanyi félmaratont, hogy az elkövetkező években egy nagyszerű hazai versennyé váljék, s mindamellett megférjenek mellette a profik, amatőrök, fiatalok és családosok.

A start és a cél egyaránt a Tihanyi-révnél található Tihanyi Piac Placc. Itt lesznek a közös bemelegítések, miközben az északi part trendi piacán vásári forgatag, rengeteg árus, finomabbnál-finomabb sajtok, gyümölcsök, kézműves termékek, antikosok és bisztró fogadja az érkezőket és családtagokat. A versenyen nem indulókat gyerekprogram, egész napos DJ pult, chill és a bisztró árainak 10%-os kedvezménye szolgálja ki, míg a versenyzők a táv 12,2 km-ét teljesítve visszakanyarodnak ide, hogy az utolsó egyharmadhoz kapjanak egy kis biztatást! A faluban számos étterem és helyszín biztosít további 10%-os kedvezményt a versenyre érkezőknek, míg a DJ pultban dr. Kecskés Isti barátunk (aka D&K) szórja egész nap a chillt.

2016. június 4., 7:00-16:00

Ajánlom a Facebookon