A legjobbat választottuk – Szomjas György (1940-2021)

A pesti flaszteron nőtt fel, s a pesti flaszter hőseiről és veszteseiről szól alkotásainak zöme, A Nap utcai fiúktól a Roncsfilmig – egyrészt. Másrészt viszont a népi világ és mozgalom kutatója, megörökítője és rajongója Szomjas György Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező. Az elmúlt évtizedek népi és urbánus változásainak krónikása régóta a bukolikus hangulatú kővágóörsi házában piheni ki a budapesti hajtást feleségével, Ardai Ildikó Ferenczy Noémi-díjas textilművésszel. Az interjú az Északipart 2016-os számában jelent meg.

Szikrázó napfényben és frissítő, üde szélben kelünk át a hegyháton a Balaton felől, hogy beérkezzünk Kővágóörsre, a Káli-medence egykori mezővárosába, ahol ma is szépen felújított régi házak sora őrzi a hagyományos településképet. A falu peremén, nagy és távlatos kilátással rendelkező birtokukon fogad minket a Szomjas-Ardai házaspár.

Alig korábban érkeztek Pestről, van is tennivalójuk a ház körül – például elhajtani a szomszédból átcsatangoló kecskéket. A pillanatnyi gondot azonban feledtetni tudja a tény: birtokuk értéke éppen az, hogy szervesen kapcsolódik a tájhoz és a benne lassabban röpülő időhöz.

Itt van példának maga a ház: kétszáz évesre becsülik a korát, ősöreg gerendák görbülnek a tisztaszoba fölött, évszázadok súlya nyomja a vaskos falakat és tornácoszlopokat is. Hogy miként kerültek ide? A filmrendező évekig járt az építészkarra, mielőtt a filmezésbe vágott volna, s már az egyetemen is érdekelte őt a népi építészet.

„Volt ehhez affinitásom, de a vidéki élethez nem sok közöm volt.”

Jóbarátja és filmes kollégája, az ábrahámhegyi nyaralóval rendelkező Gödrös Frigyes hívására érkezett a környékre Szomjas György – ahogy Jancsó Miklós is, aki aztán több filmet is forgatott a Káli-medencében. Errefelé kirándultak, autóztak, aztán „betette a bogarat a fülembe” – mondja Gödrösről Szomjas.

 

„Ez egy teljesen szűz terület volt, nem volt semmiféle ingatlanforgalom” – teszi hozzá. A világháború után évtizedekig szinte megállt, elcsöndesült errefelé az élet, de azért éltek még a régi emberek: szőlészkedtek, gazdálkodtak, s velük együtt megmaradtak a szokások, a hagyományok.

Az akkoriban már az új népi mozgalommal is kapcsolatba kerülő fiatal pár nyitottá vált erre a hagyományra: Szomjas Sebőékről forgatott, Ardai Ildikó a népi szőttes hagyományokat kutatta.

A bebíró hullám kezdetén, a hetvenes évek közepén az elsők között érkezett a fővárosi házaspár Kővágóörsre. Nem meglepő, hogy az Északipartot lapozgatva a környékre költöző barátok és ismerősök egész sorát fedezik fel Szomjasék.

„Miután elsőnek érkeztünk a környékre, a legjobb házat tudtuk kiválasztani” – mondja mosolyogva Szomjas György. Rátaláltak erre a házra, ahol akkoriban egy idős pár lakott. „Bekopogtunk, hogy eladó-e. Úgy néztek ránk, mintha a Holdról jöttünk volna.”

Végül üzlet lett a dologból – és aztán még tanulhattak is a régi tulajdonosoktól, Miskalajcsi bácsitólés Ilonka nénitől ház körüli és falusi léttel kapcsolatos ismereteket a közben kétgyermekes családdá bővülő Szomjasék. „Kedves, szép emberek voltak” – emlékezik vissza a régi lakókra Ardai Ildikó, aki sokat is tanult tőlük. „Gazdagodtam élményekben, ami kedvet adott az alkotáshoz” – teszi hozzá a textilművésznő, aki a gyerekek kiskorában teljes nyarakat töltött itt a kis birtokon. „Az egész ízlésünkbe, az egész világunkba nagyon beletartozik ez a ház.”

Eredetileg egy nagygazda háza volt ez, ami valamiért Kővágóörs szélén épült fel a 19. század elején. Szomjasék apránként újították fel az évek során, megtanulva az egy ilyen öreg, élő ház fenntartásához szükséges ismereteket, a pincétől a tetőzetig. Aztán jöttek sorra a barátok Cseh Tamástól Kende Jánosig, és sokan itt ragadtak a környéken. „Sikerült egy divatot teremteni, hogy a régi házakat meg kell menteni, meg kell őrizni.” Kialakult egy közösség, alakítottak egy kört is. A Kádár-rendszer vége felé viszont kiszállt még egy megyei elvtárs a nagy fekete autóval Szomjasékhoz, hogy kifejtse: nem helyeslik, hogy ilyen baráti kört alakítanak itt. Szomjas így válaszolt: „Ne haragudjon, Gyuricza elvtárs, de az én barátaim ezt már nagyon elhatározták, úgyhogy én nem fogom tudni őket lebeszélni.” Végül megittak egy pohár bort, aztán az elvtárs elment. A rendszerváltás meg eljött.

Addigra már valódi, élő közösség jött létre a régi és új lokálpatrióták hálózatából. Somogyi Győző Káli Híradójától a káptalantóti piacig számos esemény fogja össze a környék társaságát. Szomjasék örülnek annak, hogy a környékbelieknek munkát ad az újjászülető északi part, azt viszont fájlalják, hogy a falvak ettől függetlenül lassan kiürülnek. „Azért jöttünk annak idején ide, hogy egy működő faluba költözhessünk.” De elismerik: természetes folyamat, hogy a törzslakosság fogy, a bebírók meg sokasodnak, s van miért örülni a környék újjászületése kapcsán. „Nagy örömünk és nagy sikere a társaságunknak, hogy a környezetünket itt tényleg meg tudtuk védeni. Ez egy nagyon jó történet.”

Szomjas György azonban nyaranta legszívesebben a Balaton felé veszi az irányt, hogy vitorlázzon. „Ha jó az idő, megyek a vízre. A másik időtöltésem a fűnyírás, látják, mennyi van itt belőle!” – zárja szavait nevetve.

Szerző: Rajcsányi Gellért Fotó: Sebestyén Blanka