BENCZE CSALÁDI BIRTOK, SZENT GYÖRGY-HEGY


2016. 04. 18.


Amikor először járt ezen a vidéken a Bencze család, beleszeretettek a Szent György-hegybe. Úgy érezték, a hely szelleme, az érintetlen természet magához rendelte őket, örökre megváltoztatta életüket. Ahogy egyre mélyebbre merülnek a termőhely karakterének megismerésében, önmagukat is egyre jobban ismerik.
Minél többet jártak a borvidékre, annál nagyobb szükségét érezték szálláshely kialakításának. Először csak a család és a barátok részére, majd rájöttek, hogy nagy szükség lenne a hegyen télen-nyáron használható házakra. A megvásárolt szőlőskertekkel a nyári lakok is hozzájuk kerültek, azokat alakították vendégházakká, amelyek 2013 novemberétől várják a megpihenni vágyó vendégeket. A város zajától menekülők a pihenésen túl a szőlő körül egy-egy munkafolyamatban is részt vehetnek. A négy vendégház a hegyoldalban egymástól elkülönülve áll, így még a nyári telt ház idején is biztosított a nyugodt pihenés.

Öreg présház (2 személyes)

1807-ben épült méretes bazaltkövekből és szikár tölgyfagerendákból, egyike a legrégebbi épületeknek a Szent György-hegyen. Ízig-vérig észak-balatoni stílusban épült, homlokzata elegáns és letisztult falhímzésekkel díszített. 2013-ban újították fel az épületet megerősítve, régi gerendáit díszítőelemként felhasználva, a hagyományos nádfedést visszaállítva. Párok számára igazi búvóhely, nyáron vastag, hűvös falakkal, télen ropogó tűzzel, meleget adó vaskályhával.

Mandulás (6 személyes)
Nevét az előtte büszkén zöldellő öreg mandulafákról kapta. Tavasszal virágának kellemes illata beszökik a házba is, ha kinyitják a Szigliget felé néző ablakokat. Ebben a házban a színek dominálnak, a fürdőszobában pedig igazi mediterrán hangulat fogadja a vendégeket. Tornácos teraszáról jól látható a Badacsony és a Keszthelyi-hegység. A házba lépve egy barátságos kis konyhasarok és egy nappali rész fogad, ahol kényelmes közösségi teret alakítottak ki az étkezésekhez. Az emeleten két kétágyas és egy tágas, franciaágyas szobát találunk.

Fügés (5 személyes)
A ház melletti fügebokrok a szubmediterrán déli lejtőn évente kétszer is beérlelik gyümölcsüket. Odakint a teraszon pihenve a csodálatos panorámában gyönyörködhetünk, bent pedig elegancia és kényelem fogad bennünket. Az emeleten egy franciaágyas és egy kétágyas szoba, míg a földszinten egy egyszemélyes szoba és egy fürdőszoba található. Az igazi vidéki hangulatú konyhát a ház egykori pincéjében alakították ki, ahol akár nagyobb társaság is együtt reggelizhet, vacsorázhat.

Gesztenyés (6 személyes)
Igazi kis gyöngyszem, a szobák hangulata, a népi életképet ábrázoló tapéta a bútorokkal a házikó igazi vidéki életérzést áraszt. A gesztenyefa a terasz előtt még fiatal, de már kellemes árnyékot nyújt a kint ücsörgéshez. Az emeleten egy kétágyas és egy franciaágyas szoba, míg a földszinten egy franciaágyas szoba várja a vendégeket. A földszinten található a korábban kis pincerészből átalakított hangulatos étkező-borozó szoba, külön mosdóval.
KAPCSOLAT

Bencze Családi Birtok
8265 Hegymagas, hrsz. 1054/18., Szent György-hegy
Web : www.benczebirtok.hu
Email : info@benczebirtok.hu
Mobil.: +36 30 212 7288


Ajánlom a Facebookon